2016-07-10 12:13:51• hírek • refszatmar.eu

Kétezer éber református asszony konferenciája Köröskisjenőn

Bogya Kis Mária
Bogya Kis Mária

Fenyegetett vihar, ijesztett szél, de a tomboló tenger Ura, a Mindenható kézen hordozta a mintegy kétezer asszony őszinte imádságát a tizenhetedik alkalommal megtartott Nyári Nőszövetségi Konferencián.

Szombaton korareggel Királyhágómellék minden tájáról, így Szatmárról is, sőt az egyházkerület határain túlról „karavánok" indultak, hogy délelőttre ellepjék a Sebes Körös mentén található Kings Land Rendezvényközpontot.

Zászlós felvonulás után Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett Igét: „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megjön, ébren talál. Bizony mondom nektek, hogy felövezve magát asztalhoz ülteti őket, hozzájuk megy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy harmadik őrváltáskor jön is meg, és úgy találja őket, boldogok azok a szolgák! Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, melyik órában jön a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy betörjön a házába. Ti azért legyetek készek, mert amely órában nem gondolnátok, akkor jön el az Emberfia." (Lk 12,37-40) Az igehirdető az éber nőszövetségi szolgálatról szólt. A lelki értelemben vett éjszakát csak virrasztó imádsággal, azaz imádságos virrasztással lehet átélni. Számolnunk kell azzal a feledhetetlen, de megváltoztatható ténnyel, hogy éjszaka van, és marad is, a maga félelmetes és kilátástalanságot gerjesztő, uralkodó állapotával, ameddig nem gyakoroljuk és nem fejlesztjük tovább a körvonalozódó megoldásokat. Nőszövetségünk szolgálata minden szinten sötétségoszlató feladatokat végez. - mondta az igehirdető.

Bogya Kis Mária egyházkerületi nőszövetségi elnök, megköszönve a püspök úr szolgálatát a rendezvény igei mottójával köszöntött: „Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt". (1Tim 6,12) Az elmúlt évszázadok során hozzászoktunk, hogy a mi népünknek mindenért keményen meg kell küzdenie, keresztyén hitének, anyanyelvének, kultúrájának, református identitásának megőrzése érdekében. Küzdelem, tusakodás, sok imádság előzte meg jelen konferenciánk színhelyének megtalálását is. Isten iránti hálaadással mondhatjuk el, hogy kinőttük a templomainkat, és egyre nagyobb helységre van szükségünk, hogy nyári konferenciáinkat megfelelő körülmények között megtarthassuk. - mondta a rendezvény főszervezője, a Szatmár-Szamos-negyedi Református Egyházközség lelkipásztora.

Ezt követően Dr. Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorának egyháztörténeti előadása következett. Az előadó szólt a nőszövetség megalakulásáról és annak körülményeiről. A külső és belső „kerékkötők" aknamunkája ellenére az 1925. esztendő áttörést hozott a belmissziói szerveződést illetően. Ennek a munkának lett egyik konkrét gyümölcse a Nőszövetség is.  Dr. Gaál Botondné Dr. Czeglédy Mária főorvos, a Tiszántúli Református Nőszövetség elnöke Debrecenből érkezett és Hitvallás a családban címmel tartott előadást. A bibliás hitben kiérlelt örökség kötelez bennünket arra, hogy mi is törekedjünk a hitünket szilárdan megőrizni, a református hagyományainkat tovább vinni, és gyermekeink, unokáink hitét úgy formálni, hogy ők is méltó utódai lehessenek a hitvalló őseinknek. - mondta az előadó.

Köszöntötte az egybegyűlteket Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadó tanácsosa, majd szívhez szóló, aktuális énekeket énekelt a szatmári Immanuel Zenekar. Szólt a gyülekezethez Nagy Erika szatmári egyházmegyei nőszövetségi elnök és Földesy Márta bihari egyházmegyei nőszövetségi elnök is.

Ebédszünet után sor került az új nőszövetségi zászlók felavatására. Szép szavalatok után pedig Jézus küldetésében a magas Himalája hegyei között címmel olyan misszionárius házaspár előadását hallhatta szájtátva a népes sereg, akik valóban életüket kockáztatták azért, hogy az evangéliumot terjesszék.

A záró istentiszteleten Papp Mónika, a Tiszántúli Református Nőszövetség titkárhelyettese hirdette az Igét, majd az úrvacsoraosztásra készítve ágendai szolgálatot végzett Simon Angéla házigazda, köröskisjenői lelkipásztor.

Az imádkozó asszonysereg lelkiekben gazdagodva, igei üzenetekkel feltöltődve hagyta el a szabadtéri Kings Land Rendezvényközpontot, megélve azt, hogy Isten Igéje nincs a templom falai közé zárva, megszentelhet bármilyen helyszínt, ahol szól az evangélium. Szólt!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: