2014-11-26 16:29:53• hírek • Kocsis Zoltán

Két tucat önkormányzat, közel félszáz projekt

Két tucat szatmári önkormányzat közel félszáz projekt finanszírozásáról írtak alá szerződést szerda délelőtt a Szatmár Megyei Tanács gyűléstermében. Ennek fejében a vidékfejlesztési minisztérium 19,5 millió lejjel támogatja az önkormányzatokat - a gond csak az, hogy az összeget valamivel több, mint két hét alatt el kell költeni.

A 24 önkormányzat vezetője vagy képviselője összesen 41 projekt finanszírozási szerződését írhatta alá szerdán. A legnagyobb összeget Nagykároly és Tasnád kapta, egyaránt 1,6 millió lejt. Előző a történelmi városközpont, azon belül az egykori Aranyszarvas-szálló, egyben a régi-új polgármesteri hivatal (hosszú évtizedek után a héten költöztek vissza) rehabilitálására költheti a pénzt, utóbbi pedig az új hivatal felépítésére.

A projektek közel fele utak modernizálását célozza meg. Nagy József polgármestertől megtudtuk, hogy Szatmárpálfalva község 400.000 lejt kapott az Amac és Ombód közötti 2,5 kilométeres útszakasz modernizálására, míg Szatmárhegy 600.000 lejt a Részteleki út felújítására, mondta el Szűcs Szabolcs polgármester. Ezen kívül a minisztérium hozzájárul a Kakáktelep - Nagylegelő, a Túrterebes-Kisgérce, az Apa - Szamostelek, Apa - Apai Lanka, a Királydaróc - Érszentkirály - Érkisfalu és a Csengerbagos - Újbagos közötti útszakasz rehabilitálásához, valamint utcák felújításához Szérben, Avasfelsőfaluban és Nagytarnán. Ehhez járul hozzá a megyei tanács tucatnyi útmodernizálási terve, amihez, ha kisebb összegekkel ugyan, de szintén hozzájárul a kormány.

A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) hozzájárul a kultúrotthon modernizálásához Kisgércén, Lelén és Ráksán, valamint a iskolák felújításához Szatmárnémetiben (10-es Számú Általános Iskola), Mikolában és Egriben. Utóbbi esetben 300.000 lejt biztosítanak a beruházás megvalósítása érdekében, mondta Szabó Elek polgármester.

A felsoroltakon kívül Kisgércén, Turcon, Borválaszúton, Alsóhután, Tarsolcon és Újtarsolcon a kanalizálási hálózatot bővítik, Kismajtényben pedig futballstadiont építenek.

„Egyik szemem sír, a másik nevet! Természetesen örülök a támogatásnak, mert kinek ne lenne szüksége a támogatásra? Csakhogy nemsokára itt a tél, márpedig akkor nem lehet aszfaltozni. A pénzt viszont december 10-ig el kell költenünk", adott hangot elégedetlenségének Szűcs Szabolcs szatmárhegyi polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: