2015-10-09 12:16:06• hírek • Szatmár.ro

Két sávot leaszfaltoztak, újabbat bontanak fel

Tovább folyik a munka a Brandusa utcától a Pinului utcáig húzódó, közel egy kilométeres útszakaszon.

Valamivel szeptember közepe előtt vette kezdetét a munka a Károlyi út már említett útszakaszán. A forgalmas úton a két belső sávot bontották fel akkor a munkagépek, egészen az alapig leástak, majd azt megerősítették és több réteg aszfaltot öntöttek rá. Az aszfaltozással nemrég készültek el, most pedig egy újabb sávon kezdtek el dolgozni: a városból kivezető sávot bontották fel, a felújított részen pedig már lehet közlekedni.

Nem csak az úttestet erősítik-modernizálják, a víz és szennyvízvezetékeket is kicserélik, sőt, a föld alá kerülnek azok a kábelek is, amelyek eddig a villanyoszlopokon futottak. Ezeket az oszlopokat is újakra cserélik és új lámpatestek kerülnek rájuk.

A polgármesteri hivatal úgy tervezte, hogy négy hét alatt helyre áll majd a rend a Károlyi úton, ám az már most biztos, csúszni fog a munkálatok befejezése.

Két sávot leaszfaltoztak, újabbat bontottak fel

Két sávot leaszfaltoztak, újabbat bontottak fel

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: