2016-02-12 18:25:36• hírek • Szatmar.ro

Két év felfüggesztettet kapott a részegen halálos gázolást elkövető cigicsempész

Enyhén szólva is felháborító ítéletet hozott a Szatmári Bíróság annak az alvilági körökben ismert cigarettacsempésznek az ügyében, aki két évvel ezelőtt részegen halálra gázolt egy férfit Halmiban: noha büntetett előéletű és halmozott bűncselekményt követett el, megúszta két év felfüggesztett börtönbüntetéssel.

Paul Vasile Doru még 2013 decemberében gázolt el egy 66 éves kökényesdi kerékpárost Halmiban. A balesetben a férfi életét vesztette, az autós pedig elhagyta a helyszínt. Gépkocsiját két nappal később találta meg a rendőrség Kökényesden, egy ház melléképületében. Kiderült, hogy a jármű nem volt bejegyezve, egy másik gépkocsi rendszámtáblájával közlekedett. Néhány nap bujkálás után Paul Vasile Doru is feladta magát. Vallomása szerint pánikba esett, ezért hagyta el a helyszínt. A nyomozás során kiderült, részeg volt, amikor a balesetet okozta.

Mivel Romániában mindezek bűncselekménynek számítanak, a bíróság a gondatlanságból elkövetett emberölésért két év, a baleset helyszínének engedély nélküli elhagyásáért két év, ittas vezetésért egy év, bejegyzetlen járművel való közlekedés miatt egy év börtönbüntetést szabott ki. És mivel Romániában élünk, ebből két év szabadságvesztés jött ki a bírák számításai szerint. Az is felfüggesztve!

Emellett 26.000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére ítélték.

A döntés egyelőre nem végleges, az áldozat családtagjai fellebbezhetnek ellene.

Pedig Paul Vasile Doru múltja sem makulátlan. Közel hat évvel ezelőtt, 2008 júniusában részt vett abban a leszámolásban, amelyben mintegy 30 személy (köztük több ukrán állampolgár is) megvertek két férfit Nagykárolyban. Egyikőjüket megpróbálták el is rabolni. Azzal gyanúsították őket, hogy ők lopták el a bűnszervezet által a határon átcsempészett cigarettáit.

A rendőrségnek húsz személyt sikerült azonosítania, köztük Paul Vasile Dorut. Ezért a tettért egy év hat hónap börtönbüntetést szabott ki rá a Szatmári Bíróság. Eltalálták! Felfüggesztve....

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: