2015-05-24 16:41:12• hírek • Fizetett hirdetés!

Károlyi grófok kriptája – Kaplony

Gyakran abba a kísértésbe esünk, hogy hatalmas összegeket költsünk, csak azért, hogy távoli helyeket láthassunk, telis-tele rejtelmekkel.

Kevesen gondolnak azonban arra, hogy a szatmári vidéknek, mely egy kőhajításra található, lenyűgöző történetei és legendái vannak, műemlékeink pedig vetekszenek bármely más híres történelmi településen találhatókkal.

Mindössze egy pár kilométert kell tenned és a csodák megjelennek előtted. A várak, az alagutak, a kripták, az emlékházak, egytől egyik múltunkat bizonyítják. Az épületeken, a történelmi és műszaki adatokon túl titokzatos, izgalmas történetek vannak.

Megyénk egyik legszebb látványossága a Kaplonyban található Károlyi grófok kriptája. Az első feljegyzések, mely Kaplony létezését bizonyítják, 1080-ból valóak. A jelenlegi templom egy 1200-ban épített bazilika helyén áll. Ennek a helyére építette Károlyi Sándor, a Rákóczi-szabadságharc hadvezére, a családi sírboltot. Ide temették Károlyi Sándor nagymamáját is Lapispataki Seghnyei Borbálát , aki 1653-ban hunyt el.

Ez a kripta a templommal és kolostorral együtt az 1834.október 15.-i földrengéssel elpusztult. 1841 - 1848 között Ybl Miklos megtervezte és újraépítette a grófi sírboltot, a költségeket Károlyi György állta.

A kriptában található szarkofágokat négy csoportba lehet osztani: a legrégibbek az 1600-as évek elején készültek Pozsonyban. Anyaguk bronz, amelyet festett képek borítanak, készítőjük pedig egy számunkra ismeretlen kézműves. Mára egyetlen egy ilyen koporsó látható.

A második csoporthoz tartozókat az 1700-as évek első felében készítették, valószínűleg szintén Pozsonyban. Ezek már hármas koporsók és nagy rokonságot mutatnak a bécsi császári kripta koporsóival.

Az 1700-as évek végén készült szarkofágok szintén hármasak. Külső rézborításukat gazdag domborművekkel díszítették.

Károlyi Tibor 1892-ben kívül és belül renováltatta a kriptát is. Ugyanekkor rendelt meg a család egy Keresztre feszített Krisztust a firenzei Pietro Bazzanti nevű szobrásztól. Az egy tömb kararai márványból kifaragott remekmű 1898-ban érkezett meg Kaplonyba. Ugyancsak ekkortájt hozták el azt a márványoltárt is, amelyet Károlyi Tibor külön rendelt meg.

2010 áprilisában örök nyugalomra helyezték itt gróf Károlyi Lajost, aki Brazíliában hunyt el és végrendeletében úgy rendelkezett, hogy ide temessék. Szintén áprilisban ide helyezték örök nyugalomra gróf Károlyi Consuela, férjezett ifj. Horthy Miklósnét.

A Szatmár Megyei Tanács megyénk látványosságait népszerűsíti, bővebb információkért forduljanak a Megyei Turisztikai Információs Központban dolgozókhoz vagy látogassák meg a Károlyi grófok kriptáját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: