2015-06-29 11:10:07• hírek • Kocsis Zoltán

Július 15–20. között lehet beiratkozni az egyetemre

Egyelőre nem tudni, Szatmárnémeti idén is regionális beiratkozási központ lesz-e vagy azoknak, akik a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat, el kell utazniuk Kolozsvárra ahhoz, hogy beiratkozzanak. Ami viszont biztos: a július 15-20. között lehet majd beiratkozni.

Amint azt dr. Végh Béla, a szatmárnémeti kirendeltség vezetője elmondta, a pszichológia és neveléstudományok karának óvoda- és iskolapedagógiai szakára összesen 30 jelentkezőt várnak a szatmári megyeszékhelyen. Ebből 15 állami finanszírozású, 15 pedig fizetéses hely. A Szatmárnémetiben szerzett diplomával, valamint egy idegennyelv-vizsga bizonylatával a végzős nem csak az országban, de annak határain kívül, az Európai Unió teljes területén vállalhat majd munkát.

A jelentkezők elbírálása sem változott: 50%-ban veszik figyelembe az érettségi eredményét, 50%-ban pedig a felvételiét. A felvételin helyesírás, szövegértés, szövegalkotás és alapfokú matematikai-ismeretek terén tesztelik a jelentkezőket.

Az egyetemre való beiratkozás tehát július 15-20. között zajlik. A jelentkezéshez szükséges iratok a következők: a beiratkozási (150 lej) és eljárási díj (50 lej) kifizetését igazoló elismervény (a tanügyi alkalmazottak gyerekei mentesülnek a beiratkozási díj kifizetése alól, helyette munkahelyi igazolást mutatnak fel a tanfelügyelőség pecsétjével láttamoztatva), kitöltött beiratkozási űrlap, az érettségi átlagot és a líceumi évek átlagát igazoló irat.

A leendő hallgatóknak július 26-29. között kell visszaigazolniuk, hogy el szeretnék foglalni megszerzett helyeiket. A fizetéses helyek tulajdonosainak pedig a tandíj első részletét is be kell ekkor fizetniük.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: