2016-12-16 12:38:47• hírek • MTI

Jövőre, veled, ugyanitt

A szatmárnémeti Harag György Társulat ezúton szeretné értesíteni tisztelt bérleteseit, hogy 2016. december 18-án, 19 órakor kerül műsorra a Jövőre, veled, ugyanitt című előadás, amely választottként szerepel az ősszel értékesített bérletekben.

Mivel az új évadot már az Északi Színház felújított épületében indította a társulat, ezért ezt a produkciót is itt láthatja a közönség.

A helyfoglalás a korábban meghirdetettek szerint az érkezés sorrendjében történik, és az összes, ezt az előadást választott bérletháznak most kerül műsorra a produkció.

Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című művét Babarczy László, magyarországi Kossuth- és Jászai-díjas rendező vitte színre a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának meghívására. A kétszereplős előadásban Kovács Nikolett és Nagy Csongor Zsolt látható.

Doris, aki boldog házasságban élő asszony a kaliforniai Oaklandből és George, aki nős könyvelő New Jerseyből véletlenül összefut egy kaliforniai tengerparti fogadóban. Doris egy vallási közösség miatt, George pedig egy üzleti partnerével való találkozás okán érkezik a városba. Másnap reggel arra ébrednek, hogy egymás karjaiban töltötték az éjt, és kettejük között különös szerelmi kapcsolat veszi kezdetét, amely minden évben egy közösen eltöltött hétvégében ismétlődik meg. De vajon meddig tarthat ez a titkos románc?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: