2016-05-05 13:04:14• hírek • Szatmar.ro

Jobban, többet Szatmárért – Mindig az emberekért

Május 4-én vált hivatalossá a június 5-i helyhatósági választásokon indulók jelöltsége. Az RMDSZ Szatmár megyében mintegy 45 településen indít tanácsos-, illetve 29 településen polgármesterjelöltet.

„Az RMDSZ a megyében az összes politikai szereplő közül a legtöbb támogatói aláírást gyűjtötte össze, több mint 17000 szatmári állt a Szövetség jelöltjei mellé már áprilisban. Ez a nagymértékű támogatás azt is jelenti, hogy a közösség számára hiteles jelölteket sikerült jelölnie az RMDSZ-nek a polgármesteri és tanácsosi tisztségek betöltésére. Köszönet mindazoknak, akik segítettek az aláírások összegyűjtésében, köszönet azoknak, akik már megtiszteltek bizalmukkal. Egy tiszta és értékeken alapuló kampányt folytatunk majd, hiszen a Szatmár megyeieknek olyan képviseletre van szükségük az önkormányzatokban, amely mindig az emberekért áll ki. Az RMDSZ csapata megyeszerte erre vállalkozik." - nyilatkozta Pataki Csaba, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje.

„Szatmárnémetiben megérett az idő a változásra. Megtisztelő, hogy az RMDSZ jelöltjeként csapatommal a városban majdnem annyi támogatói aláírást gyűjtöttünk a jelöltleadáshoz, mint az összes többi jelölt együttvéve, mintegy 7200-at. A szatmáriak érzik, hogy olyan várost akarunk, ahol a jelenlegi káosz helyett a rend az úr. Amelyben nem féltjük gyerekeink testi épségét és családjaink anyagi biztonságát. Ahol megoldódnak lezáratlan ügyek, ahol előre lépünk és nem visszafelé. Köszönet az eddigi támogatásért! Jobban, többet Szatmárért!" - köszönte meg a bizalmat Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltje.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: