2016-05-19 13:12:06• hírek • Szatmár.ro

Javában zajlik az idei Szatmáron gyártott kiállítás szervezése

A Német-Román Gazdasági Egyesület idén is megtartja a Szatmáron gyártott termék- és szolgáltatás kiállítását, amelyre már várják a kiállító cégek és a rendezvény támogatóinak jelentkezését. Az idei expó helyszíne újra az egykori Interex hipermarket épülete lesz, a dátum pedig június 24-25.

Újabb kiadásához érkezett Szatmár megye legfontosabb gazdasági rendezvénye. A Német-Román Gazdasági Egyesület már javában szervezi a Szatmáron gyártott kiállítást, melyre ez alkalommal június végén kerül majd sor. A szervezéssel kapcsolatban csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót.

Kádár Gyula, a rendezvényt szervező gazdasági egyesület elnöke elmondta: idén is az egykori Interex hipermarket épülete ad majd otthont a kiállításnak, ám mivel az épület egy részét bérbe vette egy másik élelmiszerbolt, idén nagyjából 1600 négyzetméteren zajlik majd az expó. "Dolgozunk a maximális helykihasználáson, a standoknak nagyjából ugyanannyi hely jut, mint egy évvel korábban, ám le kell modanunk a tavalyi széles folyosóról, ami a színpaddal szemben volt" - magyarázta Kádár. A Szatmár.ro kérdésére azt is elmondta, hogy minden évben nagy gondot okoz számukra a helyszín kiválasztása, lassan már nincs olyan zárt tér Szatmárnémetiben, amely befogadhatná az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő és egyre több kiállítót és érdeklődőt vonzó expót.

Az idei rendezvény kétnapos lesz, ami kicsit feszesebb programot jelent. A workshopok témája idén elsősorban a humán erőforrás lesz. Emellett tervbe van véve divatbemutató és oldtimer autók kiállításának a megszervezése is. Sőt, most is tartanak munkahely-börzét, így az eseményre kilátogatók nem csak a szatmári gazdaság legfontosabb szereplőinek a termékeivel-szolgáltatásaival ismerkedhetnek majd meg, hanem akár munkát is kaphatnak ezeknél.

Nagy hangsúlyt fektetnek idén a fiatalok bevonására és tájékoztatására. A Samstudia ifjúsági egyesület a rendezvény keretében például egy versenyt szervez fiataloknak, akik ez által jobban megismerkedhetnek a Szamár megyei munka- és karrierlehetőségekkel.

A szervezők elmondták, hogy jelenleg az esemény támogatóinak a felkutatásán dolgoznak. Az arany-fokozatú támogatók (5 ezer lej feletti összegű támogatással) például 10 négyzetméteres kiállítófelületet kapnak, illetve hat személyt delegálhatnak az expó első napjának estéjén tartott díszvacsorára. Az ezüst fokozatú támogatók (4 ezer lej feletti támogatással) egy 8 négyzetméteres standot és négy vacsorameghívást kapnak, a bronzfokozatúak (3 ezer lej feletti támogatás) "jutalma" pedig 6 négyzetméternyi kiállító-felület és egy kétszemélyes meghívó a díszvacsorára. Emellett a támogatók megjelennek rádió- és tévéreklámokban és fel lesznek tüntetve a rendezvény összes szóróanyagán. Egy négyzetméternyi kiállítófelület a Német-Román Gazdasági Egyesület tagjainak 100 lejbe, az egyesületen kívüli vállalatoknak 160 lejbe kerül. A támogatók a drwsm.ro honlapon található elérhetőségeken jelezhetik támogatói szándékukat. A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért hívd a 0261-710316-os telefonszámot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: