2015-12-11 10:43:47• hírek • MTI

Januárban kezdi a vezeklést a Volkswagen

Elkészültek a tervek a Volkswagen csoport (VW) dízelbotrányában Európában érintett motorok megjavítására, és januárban elkezdődik az érintett gépjárművek visszarendelése a szervizre - jelentette be a német társaság vezérigazgatója csütörtökön Wolfsburgban.

Matthias Müller a VW központjában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a német közlekedési hatóság (KBA) jóváhagyta az EA189-es típusú motor Európában használt három változatának megjavítására kidolgozott eljárásokat, amelyek révén a társaság biztosítani tudja, hogy a motorok egyformán viselkednek normál üzemmódban és a károsanyag-kibocsátási teszteken, és megfelelnek valamennyi törvényi előírásnak.

A KBA jóváhagyása után a többi európai hatóság is pozitívan fogadta a javaslatokat a motorok megjavítására, így 2016 elején elkezdődhet a visszahívási akció. A két literes EA189-es TDI-motorral szerelt gépjárműveket már januártól elkezdik visszarendelni javításra, az 1,2 literesek javítása várhatóan a második negyedévben, az 1,6-osoké a harmadik negyedévben kezdődik.

A tulajdonosoknak nem kerül pénzbe a művelet, és nem is kell bejelentkezniük a VW-nél, mert a társaság mindenkit tájékoztat a javításról - mondta a vezérigazgató.

A művelet a tervek szerint 2016 végére befejeződik, és mind technikailag, mind pénzügyileg áttekinthető, elviselhető terheket jelent.

A 2 literes és az 1,2-es motoroknál elég egy szoftverfrissítés. Az 1,6-osoknál a szoftverfrissítés mellett be kell építeni a motor légtömegmérő berendezése elé egy úgynevezett áramlás-egyenirányító alkatrészt, egy műanyag hálót.

Ezzel az egyszerű és csekély költségű megoldással kapcsolatban gyakran felmerül, hogy miért nem alkalmazták eddig, a válasz erre a kérdésre pedig főleg abban rejlik, hogy eddig nem volt probléma az EA189-es motorokkal - mondta Matthias Müller.

Elmondta, az Egyesült Államokban a jóval szigorúbb nitrogén-oxid-kibocsátási szabályok miatt "valamivel bonyolultabb" a helyzet. A VW intenzíven együttműködik a hatóságokkal, és bemutatja a motorok megjavítására kidolgozott eljárásokat, amint jóváhagyják azokat a hatóságok - tette hozzá.

Aláhúzta, a VW arra törekszik, hogy a dízelbotrány ne bénító hatást fejtsen ki, hanem katalizátor legyen a cégcsoport átalakításához, modernizálásához. Egy sor átalakítást végrehajtanak, ezek közül a legfontosabb, hogy a politikából ismert szubszidiaritási elv alapján lazítják a központi irányítást, az egyes márkáknak és régióknak nagyobb önállóságot biztosítanak, ami azonban nagyobb felelősséget is jelent - mondta a vezérigazgató.

A társaság felügyelőbizottságának elnöke, Hans Dieter Pötsch a dízelbotrány feltárásáról elmondta, hogy hamarosan lezárul az a belső ellenőrzés, amelyben áttekintik a dízelmotorokra vonatkozó összes folyamatot és eljárást. Egy ezzel párhuzamosan, külső szakértők vezetésével folytatott másik vizsgálat 2016-ban is folytatódik.

A Jones Day amerikai ügyvédi iroda irányításával zajló vizsgálatban nagyjából 380 alkalmazottól gyűjtöttek be adathordozókat, és 102 terabájtnyi - 50 millió nyomtatott könyvnek megfelelő nagyságú - adattömeget néznek át. A botrány feltárásának harmadik vetülete a felelősség megállapítása jogi értelemben. A tervek szerint mindennek eredményét a VW 2016. április 21-ei közgyűlésén mutatják be.

Az már most látható, hogy "nem egyetlen hibáról, hanem hibák láncolatáról van szó", és ezt a láncolatot nem sikerült a vállalatnak saját erőből megtörnie, mert belső rendszerei nem voltak alkalmasak a visszaélés kiszűrésére - fejtette ki Hans Dieter Pötsch.

Hozzátette, hogy az eddig feltárt adatok alapján csupán néhány ember érintett az ügyben, köztük vezető menedzserek. Elmondta, hogy eddig kilenc munkatársat mentettek fel a dízelbotránnyal kapcsolatban, de még nem tudni biztosan, hogy közülük mennyien követtek el szabálytalanságot, törvénytelenséget.

A botrány azzal kezdődött, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) szeptemberben megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások. A legnagyobb európai autógyártó vállalat, a VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte mintegy 11 millió gépjárművet érint, ezek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: