2014-09-20 18:26:59• hírek • Szatmár.ro

Itthon szerezte meg első bajnoki győzelmét az Olimpia

Az idény első hazai mérkőzésén 3-1 arányban nyert a sárga-kék alakulat.

Katasztrofálisan indult a második ligás labdarúgó bajnokság idénye a Szatmárnémeti Olimpia számára: a fiúk a második ligában szereplő újoncoktól szenvedtek vereséget és a kupában is kikaptak, ezért a csapat mindenre elszántan lépett pályára szombaton - az idényben először hazai pályán.

Az ellenfél a Pankotai Soimii volt, az első fél óra elteltével pedig nagyon úgy tűnt, hogy itthon sem sikerül nyernie és végre pontot szereznie az Olimpiának. A pankotaiak ugyanis Salajan révén vezetéshez jutottak a 30. percben. Néhány perccel az első játékrész lefújása előtt ráadásul Gavrilescu összefejelt Hutanuval, a szatmári középpályásnak pedig betört a feje, így le kellett cserélni őt.

Azt, hogy az edzőcserével, illetve Cosmin Bodea vezetőedző és a csapat munkájával nem elégedett a szatmári közönség, a drukkerek egy része a távolmaradással jelezte - a jelenlevők pedig az első félidő végén Bodea lemondását követelték fennhangon.

A hazaiaknak csak az 51 percben sikerült az egyenlítés: Munteanu beadott labdáját Bujor juttata a pankotai kapuba. Az 57. percben Iuhasnak köszönhetően vezetéshez jut az Olimpia - egy büntetőterületen belüli kezezés miatt rúgott büntetőt a hazai csapat. A 65. percben Apostu helyére Feier érkezik és gólt is szerez: a 66. percben ollózva talál be az ellenfél kapujába, beállítva a 3-1-es végeredményt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: