2015-05-25 13:25:48• hírek • Szatmár.ro

Itt a Szatmárnémeti Városnapok teljes programja

Péntek reggeltől vasárnap késő éjszakáig lesz lezárva Szatmárnémeti régi városközpontja. A városnapokon a koncertek mellett lesznek sportversenyek és idén is tartanak erősember-versenyt. A városnapok magyar fellépője, Keresztes Ildikó és zenekara vasárnap 21 órától lép színpadra, az Eurovíziós Dalversenyt megjárt Voltaj pedig 23 órakor lép fel.

Megvan az idei városnapok végleges műsora - erről és a rendezvénnyel kapcsolatos egyéb részletekről Dorel Coica polgármester tartott sajtótájékoztatót hétfőn.  Mint arról már írtunk, a városnapok az elmúlt évhez képest kisebb területen zajlk majd, így nem fogja megzavarni nagyon a megyeközpontban a közlekedést. Ugyan a régi főtér péntek reggeltől vasárnap késő éjszakáig le lesz zárva, de -a tavalyi évvel ellentétben - az egész hétvége ideje alatt lehet majd közlekedni a Sugárúton és az Árpád (Vasile Lucaciu) utcán is.

A régi városközpontban, a körforgalomban főleg lacikonyhák lesznek, ugyanúgy, ahogy az új főtéren is. Kézművesek kínálják majd portékájukat a rendezvénygödörben a Coposu utcában, az Eötvös (Alexandru Ioan Cuza) utcának egy részén pedig egyéb termékeket - ruházat, stb. - lehet majd megvenni. Összesen 174 kereskedő jelezte, hogy standot szeretne állítani a városnapokon, a lehetőségekhez mérten pedig úgy tűnik, hogy valamivel több mint száz kereskedő kap engedélyt a részvételre.

A nagyszínpad az új főtéren lesz, sportbemutatókat a Székesegyház előtt felállított színpadon láthatunk majd. A népzenei színpadot az eredeti tervekkel szemben a Pannónia szálló helyett a Divatház szomszédságában állítják fel. A Széchenyi (December 1.) utcában különböző versenyek lesznek - kosárlabda, minifoci, tollaslabda, lábtenisz kupa -, amelyekre a helyszínen lehet majd jelentkezni. Futóversenyt is tartanak a városnapok keretében: a start a Transilvania sugárúton lesz szombaton 11 órától - erre is a helyszínen lehet jelentkezni.

Nagyszínpad

Péntek, május 29

18:00 - Hivatalos megnyitó, komolyzenei koncert a filharmónia zenekarával és az Arkangyalok kórussal
19:00 - Gasca Zurli - gyermekelőadás
20:00 - Rafael - koncert
20:15 - Colour Impulse - pop-blues koncert
20:40 - Alex Marian gitárkoncertje
20.50 - Crazy Dancers - hip-hop tánc
21:00 - Proconsul koncert
22:00 - Vama kocert
23:00 - BUG Mafia koncert
24:00 - DJ. Party: dj Gaby, Leviciusz, Adi Lenghel, Rhico, Pepe

Szombat, május 30

17:00 - Inedit koncert
17.35 - Still - hip-hop tánc
17.45 - Folk-koncert: Ionel Bledea, Roxana Gheorghiu, Loredana Morar és Sorin Balaj
18.25 - Melisa Ţolea koncert
18.35 - Sylvie koncert
19.00 - Concert Smiley és barátai - Baxter, Dorian, Cabron, Sore, Antonia, Alex Velea, Smiley
23.00 - Holograf koncert
24:00 - Tűzijáték

Vasárnap, május 31

Előadások a nemzetközi gyermeknap alkalmából
10.00 - Junior csendőrök - óvodák vetélkedője
11.30 - Tánc, balett, aerobic - az Octavian Goga Általános Iskola tanulóival
11.45 - Inedit koncert
12.20 - Tánc a Still Junior csoporttal
12.30 - Filip Alexia Maria - ének
12.40 - Crazy Kids - hip-hop tánc
12.50 - Hermina Hotca és a Kastélylakók - koncert
18.00 - Folk-koncert: Octavian Bud, Adina Hodisan, Georgeta Govor és Florin Micas
19:00 - Szépségverseny
21:00 - Keresztes Ildikó koncert
22:00 - Delia koncert
23:00 - Voltaj koncert

Keresztes Ildikó

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: