2014-09-12 09:07:34• hírek • Szatmar.ro

Idősgondozói képzés indul októberben

Október 6-án indul az első idősgondozói tanfolyam a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által indított „Partnerség a munkaerőpiaci esélyegyenlőségért" nevet viselő Európai Uniós pályázat keretén belül. Az első képzés nagy érdeklődésnek örvend, ugyanis a 20 főből álló csoport létszáma már betelt.

A képzés 360 órából áll, ennek nagyrésze, a szükséges elméleti rész mellett gyakorlati részből tevődik össze. A tanulók többek között a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetének intézményeiben gyakorolhatják elsajátított tudásukat. A jelentkezők a tanfolyam során a beteggondozással kapcsolatos kérdésekre kapnak majd választ, megtanulhatják többek között a betegek, illetve idősek gondozására, ápolására, egészséges étkeztetésére vonatkozó elméletet is.

A képzést sikeresen elvégzők a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium által és az uniós tagállamok által is elfogadott oklevélben részesülnek.

A projekt keretén belül történő következő képzés a gyermekgondozó (babysitter) képzés lesz, mely a tervek szerint október végén kezdődik.

Januárban pedig egy újabb idősgondozói képzésre kerül majd sor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: