2016-11-20 17:42:45• hírek • refszatmar.eu

Húszéves Mennyország kapuja Szigetlankán

Kereken húsz éves lett Szigetlanka református gyülekezete, s mivel nem csak a húszéveseké a világ, több vendége is volt a közösségnek, leginkább azok, akik ebben a két évtizedben tevékenyen részt vettek a gyülekezet építésében.

Vasárnap délelőtt 10 órától közel háromszáz ember előtt, tele templomban köszöntött Nagy Róbert a gyülekezet lelkipásztora, a 105. zsoltárból idézve: Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek között! Énekeljetek neki, zengjetek neki, beszéljétek el minden csodás tettét! Dicsőítsétek szent nevét! Örvendezzen azoknak a szíve, akik az Urat keresik. Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek arcát szüntelen! Emlékezzetek meg csodáiról, amelyeket cselekedett, jeleiről és szája ítéleteiről." Az emlékezés lehetőségére biztatott a lelkipásztor, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a templom csak egy kapu, amelyen keresztül a Mennyországba be lehet jutni. Sámi Zsuzsanna volt az, aki először részesült, ebben a templomban, a keresztség sákramentumában, éppen ezért felemelő pillanat volt, amikor az ő szavalata hangzott el, melynek címe: Imádság korszellem ellen. Péterfi Ágnes gyönyörű festményt adományozott a gyülekezetnek, amit Csorvási Béla főgondnok vett át.

Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főpásztora a Hóseás Könyve hatodik részének első három verséből olvasta az Úr szavát: „Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő megsebesített, de meg is gyógyít, megvert, de be is kötöz minket! Két nap múlva megelevenít minket, harmadnapon föltámaszt, hogy színe előtt éljünk. Ismerjük hát meg, törekedjünk arra, hogy megismerjük az Urat! Eljövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet." Püspök úr a prófétai szó fontosságáról és időszerűségéről beszélt. Nekünk feladatunk másokat is megszólítani és Istenhez hívni.

Király Lajos a Szatmári Református Egyházmegye esperese az új ének új szívvel való éneklésére szólított. Ábrám Sámuel templomépítő lelkipásztor felelevenítette az építkezés nehézségeit. Kerekes József Nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, aki négy éven keresztül, az ezredfordulóig volt a gyülekezet lelkésze, vágyott már arra, hogy ebben a közösségben legyen. Sipos Miklós tiszteletbeli esperes Isten igazságáról szólt, aki mindenben rehabilitál bennünket. Kereskényi Gábor elismerését fejezte ki a gyülekezet felé, amely a feltámadást élhette meg az elmúlt években. Jelen volt még Rácz Ervin volt beszolgáló lelkész is.

A gyülekezet kórusa az apostoli köszöntést és az Úr csodásan működik című dicséretet énekelte el, majd Kupán Erzsébet szavalta el Reményik Sándor Csendes csodák című versét.

Varga Edina kántor szólaltatta meg a szilágysámsoni egyházközségtől megvásárolt orgonát, amit Bors László orgonaépítő restaurált. Ezen kívül is volt miért hálát adjon az egyházközség, ugyanis az utóbbi két év során gyülekezeti ház épült, nemrég befejeződött a templom belső javítása. Az alkalom úrvacsoraosztással végződött, amit szeretetvendégség követett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: