2016-08-10 09:11:24• hírek • MTI

Hosszú Katinka bajnok 200 méter vegyesen is

Hosszú Katinka harmadik aranyérmét 200 méter vegyesen nyerte a riói olimpián.

A szám világbajnoki címvédője és világcsúcstartója kedden 2:06.58 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.

Az ötszörös világbajnok 27 éves versenyző korábban 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második leggyorsabb úszásával győzött.

A bajai úszó ugyan csak a második legjobb idővel várhatta a finálét, de ez annak volt betudható, hogy egy nappal korábban a 100 méter háton aratott győzelmét követően kellett helyt állnia az elődöntőben. Annak érdekében, hogy pihent legyen, kedden visszalépett a 200 méter pillangótól.

A rajt után pillangón kicsivel, de vezetett, majd a várakozásoknak megfelelően háton ellépett, mellre közel egy testhosszal - öt századdal világcsúcsrészidőn belül - fordult, gyorson pedig már nem lehetett megelőzni.

Hosszú ezzel beállította Egerszegi Krisztina magyar rekordját az egy olimpián szerzett úszó aranyérmek tekintetében: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat nyert. Hosszú akár ezt is beállíthatja, hiszen Rióban még egy egyéni számban, 200 méter háton ugrik vízbe - szintén éremesélyesként. Ez volt a magyar küldöttség hatodik érme, közte a negyedik aranya

Eredmény:
női 200 m vegyes, olimpiai bajnok:
----------------------------------
HOSSZÚ KATINKA 2:06.58 perc
2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:06.88
3. Maya DiRado (Egyesült Államok) 2:08.79

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: