2014-10-24 02:51:53• hírek • Blikk.hu

Hobó felesége: A férjem egy igazi lovag

Márta csak 16 éves volt, amikor először találkozott későbbi férjével, Földes László Hobo énekessel.


Márta a Blikknek elárulta, kétszer kellett egymásra találniuk ahhoz, hogy örökre együtt akarjanak maradni.

- 16 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Veszprémben épp egy John Lennon-emlékestet tartott, én pedig a közönség soraiban voltam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tekintetével felszegez a falra. Majd odajött hozzám, és elkezdtünk beszélgetni. Így indult a dolog - mesélte mosolyogva a Blikknek Eigner Márta Borbála, aki szerint Hobo „rendkívül korrekt" férfi volt.

- Utána rengeteget találkoztunk, sokat beszélgettünk. Tiszteletben tartotta, hogy én csak egy 16 éves kislány vagyok. Mindig óriási szeretettel fordult felém, ez nagyon megfogott. Gyakorlatilag évekig tartott így a kapcsolatunk, de mivel nagy a korkülönbség, felvetődött, hogy most mi legyen. Ő nem akarta tönkretenni az életemet, én pedig úgy gondoltam, éretlen vagyok.

Márta, mint meséli, attól tartott, nem tud eleget nyújtani egy felnőtt férfinak. Éppen ezért megpróbálták külön. Ő férjhez ment, Hobo megnősült.

- Érdekes, hogy évekkel később ugyanakkor ment tönkre a házasságunk. Ő ekkor nem várt tovább, megkeresett, és azt mondta, én vagyok az egyetlen, akivel még „megpróbálná". Nem igazán bíztam ebben, azt hittem, három hónap után lelép, de szerencsére nem így történt.

- Lehet, hogy nem látszik, de ettől még így van. A legváratlanabb pillanatokban virágot ad, hazajön, s az éjszaka kellős közepén letérdel az ágy mellé, és egy vörös rózsával ajándékoz meg. Majd azzal magyarázza, hogy egyszerűen csak gondolt rám. Ritka az ilyen férfi - tette hozzá.

A hír itt nem ért véget, olvassa tovább a Blikk.hu oldalon, egy kattintásnyira van tőle!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: