2016-07-29 16:38:42• hírek • MTI

Hillary Clinton, a történelmet író, de nagyon megosztó elnökjelölt

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje történelmet írt, ugyanis az Egyesült Államok történetében most történik meg először, hogy a két nagy párt közül valamelyik nőt jelöl elnöknek. Viszont egyúttal - republikánus párti vetélytársához, Donald Trumphoz hasonlóan - nagyon megosztó személyiség. Egyes elemzők szerint bármelyikük nyeri meg a választást, a lakosság számottevő része nem lesz hajlandó elfogadni elnöknek.

Clinton életrajzi adatairól - éppen mert hosszú ideje sürgölődik a politikában - szinte mindent tudni: 1947-ben született Chicagóban, 1973-ban diplomázott a Yale Egyetemen, 1975-ben házasodott össze Bill Clinton majdani elnökkel, 2000-ben és 2006-ban New York állam szenátorává választották, 2008-ban pedig alulmaradt az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben Barack Obamával szemben, de kormányában 2009 és 2013 között betöltötte a külügyminiszteri tisztséget.

Amerikában általánosan ismertté Arkansas állam first ladyjeként vált (Bill Clinton ugyanis ennek a déli államnak a kormányzója volt), majd elnöki first ladyként aktívan politizálni kezdett. Egészségbiztosítási reformot tervezett, amely elbukott, jórészt azért, mert az elnök feleségének mint nem választott politikusnak nem volt erre felhatalmazása.

Hillary Clinton mindig ambiciózus volt, újra és újra "kitalálta" magát. Sok botrányon és kudarcon jutott túl, de amikor 2008-ban nagyon fájdalmas vereséget szenvedett Barack Obamától, akkor is azt mondta: 18 millió kis rést ütött ama bizonyos üvegplafonon. Az előválasztásokon ugyanis ennyi szavazó támogatta őt.

Sok sikere is volt: akár a gyermekek egészségügyi ellátásáért vívott harcai, akár a nők jogai melletti kiállása világszerte elismerést szerzett neki. Az 1995-ben rendezett pekingi nőjogi konferencián elhangzott mondatai szállóigévé váltak: "A nők jogai emberi jogok és az emberi jogok női jogok is".

Amerika tehát jól ismeri a demokrata elnökjelöltet. Vagy mégsem? Hillary Clinton - írja róla nem egy elemző - szereti titokban, háttérben intézni az ügyeket. Az átláthatóság hiánya tette őt támadhatóvá nemegyszer, legutóbb például az úgynevezett email-botrányban, amelyben - mint kiderült - külügyminiszterként nem a hivatalos és biztonságos külügyi szervert használta levelezésre, hanem a saját, otthoni számítógépes rendszerét, így bizalmas, sőt, titkosított információk is kikerülhettek tőle.

Az elmúlt tizenöt-húsz évben az amerikaiak - a Gallup közvélemény-kutató intézet gyűjtése szerint - sokféle jelzővel illették. Ezek között szerepel az egyértelműen negatív "Lady Macbeth", a "washingtoni bennfentes", a "robotszerű", a "született hazudozó". Mindazonáltal pozitív kicsengésű minősítésből sincs kevés. Emlegetik őt "feminista hősnőként", "üvegplafontörő" politikusként. Barack Obama egyenesen azt mondta róla a demokrata konvenció harmadik napján, hogy "a valaha volt legjobb elnökjelölt".

Clintont okos, tapasztalt, felkészült politikusnak tartják, de gyakran vonják kétségbe tisztességét, megbízhatóságát. Carl Bernstein újságíró - aki könyvet is írt róla - a napokban egy interjújában úgy fogalmazott: "a legnehezebb, amivel Hillary Clintonnak meg kell birkóznia ezekben a napokban, az igazsághoz fűződő nehéz viszonya". A Politico című lap a konvenció előtt megjelentetett egyik elemzésének ezt a címet adta: "Vajon miért nem tudja abbahagyni Hillary Clinton az igazság mellőzését?". A lap hat oldalon keresztül elemezte Clinton negyedszázados karrierjét, és példákat hozott arra, amikor feketén-fehéren kiderült, hogy nem mondott igazat.



A CBS televízió és a The New York Times című lap múlt heti felmérésének eredménye szerint tízből hét szavazó tisztességtelennek és megbízhatatlannak tartja Hillary Clintont (igaz, tízből hatan ugyanezt gondolják Donald Trumpról is). A Politico idéz olyan felmérési eredményeket, miszerint a választók többsége úgy véli: Clinton nem törődik az átlagemberek gondjaival.

Mindezzel együtt a demokrata konvención egy körülrajongott politikusnő képe rajzolódott ki. Fölsoroltatott megannyi sikere és felidéztetett megannyi kedves, emberi vonása. A szónokok jól érzékelhetően arra összpontosítottak, hogy Clintont "szerethetővé" tegyék a választók szemében. A tapsokból és ovációkból az szűrhető le, hogy ez a résztvevők körében mindenképpen sikerült.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: