2016-11-08 12:53:16• hírek • Szatmár.ro

Heti programajánló november 14-ig

Nézz bele programajánlónkba - bízunk benne, hogy te is találsz benne neked való programot!

Az Ankora Cinemában


 

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge) - A Hacksaw Ridge Desmond Doss [Andrew Garfield] szinte hihetetlen története, aki a második világháború egyik legvéresebb csatájában Okinawa szigetén 75 bajtársa életét mentette meg úgy, hogy ő maga nem viselt fegyvert. Vallási meggyőződése volt, hogy noha hazája igazságos háborút vív, neki magának nem szabad ölnie. Szanitécként több alkalommal is egymaga hozta ki sebesült bajtársait az ellenséges vonalak mögül vagy a tűz alatt tartott senkiföldjéről, miközben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett. Doss volt az első olyan katona, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, és megkapta a Kongresszusi Becsület Érdemrendet, Amerika legmagasabb katonai kitüntetését.

 

Trollok (Trolls) - Nagy szemű, borzas hajú, színes kis figurák ők, akik saját világukban élnek. Ám két troll kénytelen vándorútra indulni: olyan tájakra jutnak el, és olyan kalandokba keverednek, amikről troll korábban nem is álmodott - és amitől biztosan az égnek áll a haja.

Doctor Strange - A világhírű idegsebész, Dr. Stephen Strange élete tragikus fordulatot vesz egy szörnyű autóbaleset következtében. Miután a kezeit attól kezdve használni képtelen orvosnak a hagyományos gyógymódok nem használnak, valószínűtlen helyen talál segítséget - egy titokzatos himalájai enklávé, a Kamar-Taj az utolsó reménye.
Strange hamarosan rádöbben, ez a hely nem pusztán a gyógyításé, hanem a hadviselésé is: láthatatlan, sötét erőket kell visszaverniük, melyek világunk elpusztítására törekszenek. A doktor rövidesen válaszút elé kerül: visszatér régi, vagyonnal és népszerűséggel járó életéhez, vagy hátat fordít múltjának és újonnan szerzett mágikus képességeit latba vetve a világ szolgálatába áll a valaha volt legerősebb mágusként.


Filharmónia


November 10-én 18.30-tól Mozart-estet tartanak a Dinu Lipatti Filharmónia koncerttermében. Közreműködnek: Fátyol Rudolf hegedűművész és Duffek Mihály zongoraművész.


Színház


NOVEMBER 8. - KEDD

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

18:00 - Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
Shoshin Színházi Egyesület, Kolozsvár: Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz nyomán: Házikó a halottaknak (Rendező: Grzegorz Ziółkowski)
időtartam: 45 p. - szünet nélkül

19:00 - Északi Színház, nagyterem
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: Radu Afrim: A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (Rendező: Radu Afrim)
időtartam: 2 ó. 45 p. - szünet nélkül

22:00 - Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
Shoshin Színházi Egyesület, Kolozsvár: Salvatore Quasimodo és Tadeusz Różewicz nyomán: Házikó a halottaknak (Rendező: Grzegorz Ziółkowski)
időtartam: 45 p. - szünet nélkül

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
A sepsiszentgyörgyi Impro-Víziók együttes koncertje.

NOVEMBER. 9. - SZERDA

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

18:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
András Lóránt Társulat: Matei Vișniec nyomán: Fade Out (Rendező: Györfi Csaba)
időtartam: 1 ó - szünet nélkül

19:30 - Északi Színház, nagyterem
Radu Stanca Nemzeti Színház, Nagyszeben, német tagozat: Lutz Hübner: A cég köszöni szépen (Rendező: Theodor-Cristian Popescu)
időtartam: 1 ó. 45 p. - szünet nélkül

21:30 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Szatmárnémeti Északi Színház román tagozat: Hanna Azoulay Hasfari: Yom Kippur (Rendező: Eugen Gyemant)
időtartam: 1 ó. 30 p.

NOVEMBER 10. - CSÜTÖRTÖK

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

17:00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem
Yorick Stúdió, Marosvásárhely: Székely János: Dózsa (Rendező: Török Viola)
időtartam: 1 ó. - szünet nélkül

18:30 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem - színpadi nézőtér
Váróterem Projekt: Occupy Yourself (Rendező: Cosmin Matei)
időtartam: 1 ó. 50 p. - szünet nélkül

21:00 - Északi Színház, nagyterem
Kolozsvári Állami Magyar Színház: Dominique Serrand: Pour toujours (Mindörökké) (Rendező: Dominique Serrand)
időtartam: 1 ó. 20 p. - szünet nélkül

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Loose Neckties Society, kolozsvári színészzenekar koncertje.

NOVEMBER 11. - PÉNTEK

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

15:00 - Északi Színház, nagyterem - színpadi nézőtér
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat: A. P. Csehov: Sirály (Rendező: Keresztes Attila)
időtartam: 2 ó. 40 p. - 1 szünettel

17:00 - Északi Színház, büfé
Könyvbemutató: Kovács Levente: És jött az aranykor

20:00 - Északi Színház, nagyterem - színpadi nézőtér
Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat: A. P. Csehov: Sirály (Rendező: Keresztes Attila)
időtartam: 2 ó. 40 p. - 1 szünettel

NOVEMBER 12. - SZOMBAT

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

16:30 - Északi Színház, nagyterem
Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely: Bernard Marie Koltès: Roberto Zucco (Rendező: Zakariás Zalán)
időtartam: 1 ó. 40 p. - szünet nélkül

18:30 - Szakszervezetek Művelődési háza, nagyterem
Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós: I. L. Caragiale nyomán: Zűrzavaros éccaka (Rendező: Albu István)
időtartam: 3 ó. 10 p. - 1 szünettel

22:00 - Szakszervezetek Művelődési háza, kisterem
Városi Színház, Kézdivásárhely: Kiss Csaba: Skandináv lottó (Rendező: Kolcsár József)
időtartam: 1 ó. 20 p. - szünet nélkül

23.30 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Black Mamba - Balkán party. Hangulatfelelős: Fodor Alaine Leonard, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió színművésze.

NOVEMBER 13. - VASÁRNAP

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól

17:00 - Szakszervezetek Művelődési háza, nagyterem - színpadi nézőtér
M Stúdió, Sepsiszentgyörgy: Igor Stravinsky: Tavaszi Áldozat (Rendező: Andrea Gavriliu)
időtartam: 36 p. - szünet nélkül

18:00 - Északi Színház, nagyterem
Szigligeti Színház, Nagyvárad: A. P. Csehov: Három nővér (Rendező: Balogh Attila)
időtartam: 3 ó. 45 p. - 2 szünettel

23:00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Swing Party. Hangulatfelelős: Orbán Zsolt(Pumi), a Harag György Társulat színművésze.

NOVEMBER 14. - HÉTFŐ

11:00 - Északi Színház, büfé
Szakmai megbeszélés az előző nap előadásairól


Kiállítás


A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban Erli Mária Tünde, Moldovan Cristina és Ruștiuc Mircea szatmári festőművészek alkotásai láthatók.

Október 13-án új kiállítás nyílt a Szatmár Megyei Tanács képzőművészeti galériájában. Kiállítanak: Dragoș Vasile (szobrok), Guga Margareta (festmények) és Mák Zsolt (fényképek), szatmárnémeti alkotók, a Szatmári Képzőművészek Egyesületének tagjai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: