2014-09-01 17:55:21• hírek • Szatmár.ro

Hetedik családos tábor

Csaknem tíz család táborozott együtt Erdődhegyen, augusztus 29. és 31-e között.

Idén a családoktól jött az impulzus és a kezdeményezés, hogy a tavalyi kihagyás után újra szervezzék meg az egyházmegyei családos tábort Erdődhegyen. A Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája ezért megteremtette a feltételeket és augusztus 29. és 31-e között meg is szervezte azt.

Ahogy az előző években, az idei, sorban pedig a hetedik tábor célja is az volt, hogy lehetőséget biztosítson a családoknak a nyaraláson túl eltölteni nyáron egy nyugodt hétvégét keresztény, hasonlóan érző és Istent kereső családok körében. Egyszerre töltekeztek lelkileg és pihentek, szórakoztak, miközben a gyermekeiket jó kezekben tudták. A legkisebbek ugyanis külön, vezetett foglalkozásokon vettek részt, a nagyobbak társasjátékoztak, a szülők pedig a Dr. Varga Péter Pius budapesti egyetemi tanár által vezetett bibliodrámán vettek részt. Ez idén az önátadásról szólt és segítette a résztvevőket a mélyre hatolásban.

Az előző alkalmakhoz képest érdekesség, hogy a családok többsége most először vett részt egyházmegyei családos táborban, az egyházzal való kapcsolattartás azonban akár házas hétvégék, akár hitmélyítő találkozók, szentmise-látogatások által élt. Az idei programban a bibliodrámás alkalmak mellett ugyanúgy jelen volt a szentmise, az imák, a családi vetélkedő, a játékok és a tábortűz.

A résztvevők elmondták, jól érezték magukat a táborban, és kifejezték igényüket, hogy jövőre is megrendezzék azt, akár kicsit hosszabb időtartamban, és gyermeknevelési témában.

Családos tábort szerveztek Erdődhegyen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: