2015-10-06 16:33:39• hírek • Szatmar.ro

Három szatmári pedagógust és öt diákot jutalmaz az RMPSZ

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége immár hagyományosan évente elismerésben részesíti a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint kétévente a felelősségteljes oktató-nevelő munka mellett közéleti tevékenységet is kifejtő pedagógusokat. Az RMPSZ idén három szatmári pedagógust és öt diákot jutalmaz.

A Mákvirág-, Bolyai Farkas- és Kós Károly-díjjal azon tehetséges diákok eredményes munkáját jutalmazza, akiket a 2014-2015-ös tanévben hazai és nemzetközi tantárgyversenyeken, kulturális, sportrendezvényeken díjaztak, és példás magatartású tanulók.

Az RMPSZ megyei és körzeti elnökeinek javaslata alapján Ezüstgyopár-életműdíjban részesíti a pálya végéhez közeledő pedagógusokat, akik több évtizedes oktató-nevelő munkájukkal lelkiismeretesen szolgálták a romániai magyar közoktatást, életpályájuk példaértékű, munkásságuk, alkotásuk maradandóan értékmutató. A díj emlékéremből és díszoklevélből áll.

Idén összesen 49 pedagógus vehet át Ezüstgyopár díjat, köztük a szatmári Doloczky Márta, Mészáros Lőrinc és Nevelits Gyöngyvér.

A megye legjobb IX., X., XI. és XII. osztályos tanulója címre, azaz a Mákvirág-díjra azon középiskolás diákok pályázhattak, akik kiemelkedő eredményeket értek el tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvények díjazottjai, valamint példás magatartású tanulók.

A tanulók a díjra megyénként pályázhatnak, és elérhetik a bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatokat, aszerint, hogy a pályázó diák egyszeri, kétszeri, háromszori vagy akár négyszeri kitüntetett. Az elismerés odaítélésének szempontjai a kiváló tanulmányi eredmények, hazai és nemzetközi versenyeken, iskolán kívüli és kulturális tevékenységen való részvétel, valamint a jó magaviselet. A díjazottak számára az oklevél, valamint érem mellett az RMPSZ jutalomtáborozást is biztosít.

Szatmár megyéből Mákvirág-díjat kap idén Baranyai István Dávid (bronz fokozat) és Heidenhoffer Erhard (gyémánt fokozat), a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai valamint Schefler Barna (ezüst fokozat) és Schefler Gergő (arany fokozat), a Hám János Római Katolikus Líceum két diákja.

A Bolyai Farkas-, illetve Kós Károly-díjakkal a matematika, illetve a magyar nyelv és irodalom, valamint az anyanyelvápolás terén kiemelkedő eredményeket elért erdélyi magyar diákokat részesíti elismerésben az RMPSZ Tehetséggondozó Tanácsa. A díj elnyeréséhez összeállított pontozási rendszer értékeli a diákok országos és Kárpát-medencei versenyeken elért eredményeit, és a megjelentetett saját irodalmi munkáit. A díj emlékéremből, oklevélből, könyv- és pénzjutalomból áll.

Bolyai Farkas-díjat nyert a Hám János Római Katolikus Líceum két diákja, Schefler Barna és Schefler Gergő, míg a Nagykárolyi Elméleti Líceum tanulója, Kovács Péter Zoltán Kós Károly-díjat vehet át október 10-én Szovátán, a Teleki Oktatási Központban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: