2016-11-23 10:52:15• hírek • Szatmár.ro

Hamarosan meglesz a kivitelező

Napokon belül megszületik a Nagyváradi Fellebviteli Bíróság jogerős ítélete, amely „megnevezi" azt a kivitelező céget, amelyik a következő négy évben Szatmár megye útjait javítja majd.

Áldatlan örökség terhét nyögi nem csak a Szatmár Megyei Tanács jelenlegi vezetősége, de a megye lakosságának azon része is, akik nap mint nap egyre kátyúsabb és gödrösebb utakon kényszerül közlekedni - s bár a jogi procedúra végére napokon belül pont kerülhet, ez nem jelenti azt, hogy az útjavítási munkálatok is megkezdődhetnek, mert nem biztos, hogy az időjárási viszonyok megengedik majd a kátyúzást.

A megyei tanács volt vezetősége év elején írta ki árverésre a megyei utak karbantartásának nem kevesebb, mint 100 millió eurós keretszerződését - az akkor szenátori tisztséget betöltő Pataki Csaba többször is felhívta a figyelmet (sajnos teljesen hiábavalóan), hogy az összeg nagysága, illetve az, hogy az előző szerződésekkel ellentétben nem négy, hanem csak egyetlen egy kivitelező céget célzó kiírás nem teremt egészséges versenyhelyzetet és kellemetlenségek származhatnak majd. És „természetesen" származtak is, hiszen a megyei tanácsnak elvileg júliusban kellett volna szerződést kötnie a nyertes céggel és annak pedig megkezdenie a megyei utak javítását - e helyett azonban az árverésen részt vett 12 konzorcium közül  négy nyújtott be óvást az az Országos Óváselbíráló Bizottsághoz, amelyek  tárgyalásai jelenleg is zajlanak, közben pedig  a gödrök, kátyúk tovább szaporodnak.

„Remélem a Nagyváradi Fellebviteli Bíróságon hamarosan értelmes döntés születik, mert akkor két héten belül aláírhatjuk majd a négyéves útkarbantartási keretszerződést a nyertes céggel." - mondta Pataki Csaba tanácselnök. Pontosítva azt is, az Országos Helyi Fejlesztési Program keretében jelenleg 132 km megyei út teljes felújítása zajlik, 156 km, már felújított szakasz pedig még a kivitelező által biztosított garanciaidőben van és a Regionális Operatív Program keretében három útszakasz (Egri-Mikola-Lázári; Piskolt - Piskoltliget; Szatmárnémeti - Pálfalva - Barlafalu) felújítását pályázzák majd meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: