2015-10-02 12:34:50• hírek • Kocsis Zoltán

Halálos közlekedési baleset Bikszádon – elfogták a cserbenhagyót

A helyszínen életét vesztette az a középkorú férfi, akit csütörtök este gázoltak el Bikszádon. A tettes elhagyta a helyszínt, ám a rendőrségnek rövid időn belül sikerült azonosítania és őrizetbe vennie.

Csütörtök este 20:37 perckor a 112-es egységes segélyhívó telefonszám tárcsázásával egy nő értesítette a rendőrséget, mondván: Bikszád főútján egy férfi élettelen teste fekszik.

A helyszínre érkező mentősök megerősítették a halál tényét, a férfi testén pedig látható külsérelmi nyomokat, súlyos sérüléseket, zúzódásokat állapítottak meg. A rendőrök a férfinál talált dokumentumok alapján azonosították az áldozatot az 55 éves avasfelsőfalui D. Gheorghe személyében. Azt is megállapították, hogy a férfi közlekedési balesetben hunyt el, annak okozója pedig elhagyta a helyszínt.

Alig két órán belül azonban a rendőrség azonosította és őrizetbe vette az cserbenhagyásos gázolót, a bikszádi M. Ioant. A 28 éves férfi Opel Vivarót vezetve gázolta el áldozatát.

Közlekedési baleset történt csütörtökön Nagykárolyban is, ám szerencsére kevésbé súlyos. A börvelyi illetőségű G. József a Cuza Voda és a Nicolae Iorga utca kereszteződésében kerékpárjával nem adott elsőbbséget a főúton szabályosan közlekedő gépkocsinak. A 67 éves bringás szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta az esetet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: