2009-12-11 15:48:46• hírek • Parajdi Andrea

Na ugye, hogy ajándékot adni jó...?

Ahogyan lassan közeledünk a karácsonyi adománygyűjtő akciónk végéhez egyre több felajánlást juttatnak el hozzánk. A hétvégén elkezdjük az ajándékok szelektálását, illetve azok korcsoportonkénti és nem szerinti rendszerezését. A gyűjtés korántsem fejeződött be, eddig körülbelül a felajánlások 40%-át vettük át.

Kemény munka vár jövő héten a Szatmár.ro fiatal csapatára - valószínűleg ezzel a kijelentéssel mindenki tökéletesen egyetértene ha látná azt a rengeteg ajándékot, amit az olvasóink és partnereink jóvoltából ezidáig sikerült összegyűjtenünk. Hétvégén elkezdjük a csomagok elkészítését, hiszen pontosan 439 részre kell majd lehetőleg egyenlő arányba elosszuk az ajándékokat: nem kis feladat, de tudjuk, hogy nem lehetetlen.

A csütörtöki nap folyamán nagy örömünkre szolgált, amikor Bogdánd település alpolgármestere, Kállai Sándor csöngetett be hozzánk, hogy átadja azt a közel tíz zsákot, amelyekben többnyire használt és új ruhaneműk lapultak. Mint mondta a település lakói szívesen ajándékoztak az általunk támogatott gyerekeknek.

December 11-én, pénteken tovább folytatódott az ajándékok begyűjtése. A reggeli órákban ismét kint jártunk a Ion Creanga Általános Iskolában, ahol a gyerekek és tanáraik közös erővel a korábbi felajánláshoz képest most tripla-annyi ajándékkal segítették akciónkat. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai által összegyűjtött hatalmas pakkokat is a pénteki napon szállítottuk az „ajándékok raktárába".

A Solarex Tours Utazási Iroda munkaközössége sem volt tétlen: plüssállatkákkal, különböző játékokkal és édességekkel tömték meg az árva gyerekeknek szánt csomagokat. Becsöngetett hozzánk az Informatia Zilei egyik munkatársa is, hogy juttassa el hozzánk a napilap újságírói által összegyűjtött játékokat. Mindemellett pedig ugyancsak a pénteki napon a Moara cu Noroc Étteremben is jártunk, így újabb ajándékokkal gazdagíthattuk puttonyunkat. Ne gondolja senki, hogy a MusiC'at Pub alkalmazottai is csak a szórakozáshoz értenek, hiszen pénteken mint kiderült az ajándékozásban is nagymesterek.

Éppen amikor a cikk szerzője úgy gondolta végéhez ért a pénteki napi felajánlások felsorolásával, becsöngetett hozzánk a Voinicelul óvoda két óvónője, akik négy aprócska gyerkőc társaságában hozták el az általuk összegyűjtött ajándékokat.

Igyekszünk százalékban megsaccolni a begyűjtött ajándékokat, ám túlzás nélkül mondhatjuk eddig mindössze az ajándékok 40%-a érkeztek meg hozzánk. Jövő hétre teljesen be vagyunk táblázva (aminek mi természetesen kimondhatatlanul örülünk) olyan napunk is lesz, amikor csak a határon túlról a magyarországi partnereinktől hozzuk el az általuk gyűjtött ajándékokat. Mi megmondtuk, ajándékot adni jó ... és ezt a lakosság úgy tűnik érzi is.


Pénteken a Moara cu Noroc Étteremben is jártunk, így újabb ajándékokkal gazdagíthattuk puttonyunkat
Pénteken a Moara cu Noroc Étteremben is jártunk, így újabb ajándékokkal gazdagíthattuk puttonyunkat

A Solarex Tours Utazási Iroda munkaközössége sem volt tétlen: plüssállatkákkal, különböző játékokkal és édességekkel tömték meg az árva gyerekeknek szánt csomagokat.
A Solarex Tours Utazási Iroda munkaközössége sem volt tétlen: plüssállatkákkal, különböző játékokkal és édességekkel tömték meg az árva gyerekeknek szánt csomagokat

A Voinicelul Óvóda gyerkőcei
A Voinicelul Óvóda gyerkőcei
A Voinicelul Óvóda gyerkőcei
A Voinicelul Óvóda gyerkőcei

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai által összegyűjtött hatalmas pakkokat is a pénteki napon szállítottuk az „ajándékok raktárába".
A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai által összegyűjtött hatalmas pakkokat is a pénteki napon szállítottuk az „ajándékok raktárába"

A bogdándiak sem szabtak határt a józsívűségüknek
A bogdándiak sem szabtak határt a jószívűségüknek...

A bogdándiak sem szabtak határt a józsívűségüknek
...ezt mind ők küldték

A Ion Creanga Általános Iskola tanulói és a felajánlások
A Ion Creanga Általános Iskola tanulói...
...és a felajánlásuk.
...és a felajánlásuk


A Music'at Pub dolgozói plüssöket adományoztak
A Music'at Pub dolgozói plüssöket adományoztak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: