2012-07-30 17:23:23• hírek • Póti Orsolya

Frissítővel fogadták a székely-csángó kerékpárosokat

Eddig közel 500 kilométert tekertek le azok az al-dunai székely-csángó kerékpárosok, akik július 30-án érkeztek Szatmárnémetiben. Az immár tizedik alkalommal megszervezett hosszú távú biciklitúra céljáról Dani Irén csapatvezető és Dani Attila, a székelykevei TINET Ifjúsági Egyesület elnöke számolt be a Szatmár.ro-nak.

Tizenöt székelykevei kerékpáros futott be július 30-án, hétfő délután 17 óra körül Szatmárnémeti főterére, a Római Katolikus Székesegyház elé. A már hosszú utat megtett kerékpárosokat Sike Lajos, a biciklisták szatmári kapcsolattartója fogadta egy-egy pohár üdítővel és néhány kedves szóval.

Dani Iréntől, a csapatvezetőtől megtudtuk, a biciklitúrát immár tizedik alkalommal rendezik meg, abból a célból, hogy hirdessék a békét, a toleranciát és a barátságot, illetve felkeressék Bonyhádon a kevei rokonság egy részét.

Szatmárnémetibe összesen 15 kerékpáros - 11 férfiből és 4 leányból álló csapat - érkezett, legfőképpen fiatal egyetemisták. A csapat legfiatalabb tagja 22, legidősebb tagja pedig 52 éves, aki már a legelső túrán is részt vett. A biciklisek nem kis kalandra vállalkoztak, hiszen közel 1.000 kilométert kell megtegyenek az úticélig, a Dunán-túli Bonyhádig.

„Július 25-én, délután indultunk útnak, 26-án érkeztünk Radócra, ahonnan bejártuk a székely falvakat. Borsán, majd Máramarosszigeten át érkeztünk Szatmárnémetibe, itt pedig egy éjszakát töltünk. Holnap reggel indulunk Debrecenbe, onnan pedig Szolnokon és Izsákon át érkezünk Bonyhádra augusztus 4-én. Bonyhádon szintén sok bukovinai székely lakik, velük szeretnénk ápolni a kapcsolatot." - mondta el Dani Irén a Szatmár.ro-nak.

Dani Attila, a székelykevei TINET Ifjúsági Szervezet elnöke szerint a túra minden évben nagyon jó hangulatban zajlik, a társaság nagyon jól érzi magát, annak ellenére, hogy az időjárási viszonyok olykor kissé megviselik a kerékpárosokat. Minden évben új tagokkal bővül a csapat, és szívesen tesznek meg több száz kilométert azért, hogy felkeressék rokonaikat.

Mint megtudtuk a túrát többek között a Bukovinai Székelyek Szövetsége, a székelykevei TINET Ifjúsági Szervezet, a Vajdasági Kerékpárosok Szervezet, a Kevervári Önkormányzat, illetve Székelykeve helyi közössége támogatja.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: