2015-02-26 12:18:02• hírek • Kocsis Zoltán

Fergeteges hangulatban fölényes magyar győzelem Románia ellen

A Fehér Zsolt vezette magyar U21-es futsal-válogatott szerda este felkészülési mérkőzésen fölényes, 8-4-es győzelmet aratott Románia korosztályos csapata ellen Csengerben. Az eredmény némileg meglepő, a sportcsarnokban uralkodó hangulat pedig egyenesen fantasztikus volt.

A csengeri szurkolók nem hazudtolták meg magukat, dugig megtelt a városi sportcsarnok. Ötszázan tapsolták meg a két csapatot és a két himnuszt. Aztán megszólalt a Hajrá Magyaország, a buzdítástól pedig még akkor is hangos volt a terem, amikor már a játékosok levonultak a pályáról.

A magyar válogatott pedig alaposan megszolgálta a lelkes buzdítást és a közönség szeretetét. Hajmási Milán már a 4. percben megszerezte a vezetést Magyarországnak. Újabb négy perc múltán Románia ugyan egyenlített és ekkor veszélyesebben is játszott, ám a 11. percben Kavalecz Márk ismét a vezetést szerzett a hazaiaknak.

Ezzel aztán mintha el is fogyott volna a román válogatott lendülete és hite: két perccel később Kavalecz ismét betalált - innentől kezdve pedig már csak a gólkülönbség volt a kérdés. Jakab Zoltán hiába játszatta csapatát szinte a teljes második félidőben vészkapussal - Bíró Attilának jutott a feladat -, a román válogatott, melyben öt székelyföldi játékos is helyet kapott, három gólnál nem jutott közelebb az ellenfélhez.

A találkozó végén a meccs legjobbjának megválasztott Kavalecz Márk egy üveg pezsgőt kapott a szurkolóktól, akik még percekig felállva éltették a csapatot.

- Remek hangulatú mérkőzést játszottunk, csodálatos légkört teremtettek a szurkolók. Szerintem mindenkinek egy életre szóló élményt jelentett a mai mérkőzés, már csak azért is, mert egy erős román csapat ellen győzedelmeskedtünk. Természetesen nagyon örülök a sikernek, de a holnapi visszavágóra ki kell javítanunk a hibáinkat, elsősorban az öt a négy elleni játékban - mondta a meccs után Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak.

A szakember nyilatkozatában arra utalt, hogy csütörtökön a két válogatott Nagybányán is összecsap egymással. Hogy a hangulat lesz-e olyan, mint Csengerben, az viszont erősen kérdéses.

Magyarország - Románia 8-4 (3-1)
gólszerzők:
Hajmási (2), Kavalecz (2), Vas, Klacsák (2), Püspök, illetve Bíró (3), Vlad

A magyar válogatott kerete: Boldizsár Márk, Klacsák Bence, Apatini Márk, Vass Ádám, Hajmási Milán, Kavalecz Márk, Faragó Lajos, Bencsik Roland, Püspök Péter, Karacs Dániel, Ragadics Krisztián, László Márk
A román válogatott kerete: Paduraru Ionut, Bíró Attila, Vlad Pavel, Togan Razvan, Craciun Marius, Ion Mihai Danut, Kanyó Szilárd, Péter Levente, Tocaci Ion, Dobai András, Ion Dumitru

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: