2014-08-27 18:46:45• hírek • Kocsis Zoltán

Fény az alagút végén – megmenekülhet a Pannónia?!

Hosszú évek hányattatásai és bizonytalansága után aprócska reménysugár utal arra, talán megmenekülhet Szatmárnémeti egyik szimbolikus épülete, a Pannónia szálló. Az aprócska fényről Altfatter Tamás alperefektus számolt be szerdán.

A kormánybiztosi hivatal nyilvános ülésén Altfatter az épület állapota miatt aggódóknak elmondta, egy romániai cég előrehaladott tárgyalásokat folytat az egykori Pannónia szálló megvásárlása ügyében.

„Tudomásom szerint legkevesebb három hónapja tárgyalnak a felek. A cég képviselői több alkalommal is megtekintették az épületet valamint a dokumentációkat. Utóbbiak körül vannak gondok, egynéhány engedély lejárt, ettől függetlenül azonban a tárgyalások folytatódnak", mondta a Szatmár.ro megkeresésére Altfatter.

A két fél, a vásárló és az eladó egyelőre nem tudott megegyezni az árban, ám „információim szerint egyre kisebb a különbség a két ajánlat között", árulta el az alprefektus.

Az 1902-ben épült Pannónia privatizálását 1994-1998 között az Állami Vagyonalap és a Magán Vagyonalap bonyolította, a helyi közigazgatási intézmények kizárásával. A polgármesteri hivatal 1994 és 2005 között három pert is indított a tulajdonjog visszaszerzéséért, ám valamennyit elveszített. A Pannóniát végül 2006-ban telekkönyvezte a SC Dacia SA, amely aztán eladta jelenlegi tulajdonosának, Vasile Tantas avasi üzletembernek.

Tantas cége azonnal hozzálátott az épület „átalakításához", amely nagy felháborodást váltott ki a szatmáriak körében. Ekkor próbálta átalakítani a Ruha István átjárót is, ám a közvélemény nyomására a hatóságok ezt végül nem engedélyezték. A 2008-as gazdasági válság aztán véget szabott a munkálatoknak is. „Nagy hibát követtem, amikor a Pannóniával párhuzamosan belevágtam a strand felújításába is. Akkor még jól mentek a vállalkozásaim, ám a 2008-as válság hatásaira nem számítottam", jelentette ki Vasile Tantas 2012 nyarán a Szatmár.ro-nak adott interjújában.

Az időközben siralmas állapotba került épületet Tantas gyakorlatilag 2010 óta árulja. Műemléképület lévén Szatmárnémetit és Szatmár megyét elővételi jog illeti meg, ám a magas ár, a költséges felújítási munkálatok és a bizonytalan alkalmazási lehetősége miatt sokáig nem kívántak élni vele. A tavalyi esztendőben aztán Dorel Coica polgármester és Adrian Stef tanácselnök többször is arról beszéltek: a két önkormányzat közösen megvenné az épületet.

Hogy mennyit kér Tantas jelenleg a Pannóniáért, arról Altfatter nem kívánt nyilatkozni. Hogy mennyit érhet az egykori szálloda, szintén nehéz megmondani. Mértékadó lehet azonban Kelemen Hunor 2012 januári nyilatkozata. Az akkor a kulturális minisztériumot vezető politikus szatmárnémeti látogatása kapcsán azt mondta: a tárcai szakembereinek becslése szerint a Pannónia értéke 4-7 millió euró lehet, felújítása pedig további 7-8 millió euróba kerülhet.

Amennyiben az érdeklődő romániai cégnek - biztosan nem szatmári! - sikerül megvásárolnia a Pannóniát és visszaadnia régi pompáját, Altfatter Tamás elmondása szerint továbbra is hotelként szeretné működtetni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: