2013-02-08 15:42:05• hírek • Szatmár.ro

Cézársaláta, Túró Rudi és egyéb különlegességek a jelmezbálon

Vidám mulatsággal űzték a telet a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai február 7-én. A rendezvény keretében jelmezversenyre, humoros előadásra és csapatjátékra került sor, a kiszebábú égetés után pedig élőzenés bál várta a szórakozni vágyókat.

Csütörtök délután jelmezversennyel vette kezdetét a Szatmárnémeti Református Gimnázium farsangi mulatsága, amely idén két helyszínen - a díszteremben és a tornateremben - került megrendezésre. A jelmezversenyre főként az V-VIII. osztályosok neveztek be, de volt néhány X. és XI. osztályos diák is a jelmezbe bújtak között.

A három pincérnő, a vámpír, a boszorkány még megilletődve, kicsit szégyenlősen mutatkozott be a nagyközönségnek, de a kalózok, a cowboyok és a görög múzsák felvonulása után egyre jobb lett a hangulat, a takarítóbrigád pedig igazán megnevettette a jelenlevőket.

A diákok évről évre ötletesebb jelmezekbe bújnak, hiszen a királylány, Sikoly és vámpír utánzatok mellett igencsak meglepő figurák jelentek meg a színpadon. Jelen volt Túró Rudi, a matektanárnő és a dolgozata, egy mentős, egy balerina, két autóversenyző és betoppant egy Mikulás is.

Cézár bemutatta a cézársaláta receptjét, azaz a belevaló jégsalátát, kígyóuborkát, paradicsomot, krutont és majonézöntetet. A jelmezparádét egy humoros farsangi műsor követte, melyet Papp Piroska biológia tanárnő irányításával mutattak be a jelmezbe bújt diákok.

 

Farsang a Református Gimnáziumban - 2013 from Szatmar.ro on Vimeo.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: