2014-06-10 17:48:26• hírek • Szatmár.ro

Stúdió-bemutató, gála és jótékonysági est

Eseményekben igazán gazdag lesz a Harag György Társulat színészei számára az évadzárási periódus.

Eseményt esemény követ az Északi Színház magyar társulatának életében a következő napokban - ezekkel kapcsolatban Bessenyei Gedő István társulatigazgató és Stier Péter, a színház adminisztratív igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

Június 12-én stúdióelőadás-bemutató lesz az Ács Alajos Stúdióteremben. A Salak és sugár című előadás szereplője Kovács Nikolett, rendezője pedig Sipsák István. A darab Márai Sándor Az igazi című írása alapján született.

Ezt egy másik stúdióelőadás követi. Az A lecke című vendégjáték tánc és mozgásszínház, amelyet Győrfi Csaba, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diákja rendezett, a vizsgaelőadás pedig akkora sikert aratott, hogy azóta több helyszínen is bemutatták már.

"Stúdióbérletünkben öt előadás szerepel, de idén nem mutatjuk be az Antigoné című darabot. A premier a következő évadra csúszik, de még az idei stúdióbérlettel megtekinthető lesz az előadás" - magyarázta Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti vezetője.

Gálaműsor és díjátadás

A sajtótájáékoztatón szó esett arról is, hogy június 15-én 18 órától tartja hagyományos évadzáró gáláját a társulat. Ennek rendezője Bessenyei István, fellépnek a társulat művészei, akik vidám jelenetekkel, versekkel, duettben és szólóban előadott énekszámokkal, táncokkal szórakoztatják majd a közönséget. Szintén a gála keretében kerülnek átadásra az idei évad szakmai elismerései és közönségdíjai, amelyekkel a nézők és a társulat szavazatai, illetve a társulat művészeti tanácsának döntése alapján díjazzák a 2013/14-ben kiemelkedő művészi munkát végző színészeket. A gálán konferál Gál Ágnes és Nagy Orbán.

A színházbajárók az elmúlt évad színészi teljesítményeivel kapcsolatban és az előadások kapcsán is a Szatmár.ro hírportálon található kérdőív segítségével mondhatnak véleményt.

A gálára a jegyek már kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, 20 lejes egységáron, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Jótékonysági előadás

A szatmári színészeket és színházlátogatókat is megrázta a hír, miszerint a román társulat nagyrabecsült színésze, Radu Botar súlyos daganatos betegségben szenved. A kolléga megsegítésére a Harag György Társulat jótékonysági előadást tart június 18-án 19 órától. A nagy sikerű Fekete Péter című operett-előadást tűzik színpadra, az előadás teljes bevételét pedig a kolléga gyógykezelésére ajánlják fel.

"A még előttünk álló időszakban minden előadás alkalmával ki lesz helyezve az előtérben egy persely, ahová mindenki elhelyezheti adományait, amellyel Radu Botar gyógykezelését támogatja. Úgy tudjuk, hogy a román színházi világ is megrendült betegsége hírére, Tordán, Nagybányán, Petrozsényban, Zsilvásárhelyen és Nagyszebenben is tartanak majd jótékonysági megmozdulást Botarért" - mondta Stier Péter.

Radu Botar

A karitatív célú előadásra legkevesebb 20 lejes áron válthatnak belépőt az érdeklődők. Jegyet vásárolni és felajánlásokat tenni a színház Horea úti jegypénztárában lehet, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával a művelődési ház előterében. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mailcímen lehet érdeklődni.

Radu Botar gyógykezelését támogatni euróval a RO24BTRLEURCRT0258193701-es, lejjel pedig a RO24BTRLRONCRT0258193701-es bankszámlaszámon lehet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: