2013-06-17 14:19:11• hírek • Póti Orsolya

Eperjes az igazat mondta

A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművész, Eperjes Károly „Az igazat mondd, ne csak a valódit" című önálló estjére került sor az szatmárnémeti Északi Színházba.

Eperjes Károly színművész zenés, rendhagyó irodalmi estjét hozta el április 13-án Szatmárnémetibe. „Az igazat mondd, ne csak a valódit!" című összeállításban Babits Mihály, Ady Endre, József Attila, Pilinszky János és más a XX. századi Istent kereső magyar költők legszebb verseit és ezek értelmezését hallhattuk sajátos, magával ragadó előadásában.

Az előadás folyamán a népszerű színművészt Négyessy Katalin gordonkaművész kísérte klasszikus zeneszámokkal, amelyek segítettek abban, hogy a közönség jobban elelmélkedhessen a több mint filozofikus versekről.

A színművész szerint csupán két út van, az Isten törvényű és az öntörvényű, amely idegen szóval egoizmus. Isten nélkül nincs család, nincs nemzet, nincs egység, nincs örök élet, csak kárhozat van.

„Nem mindegy, hogy személyiségek, vagy egyéniségek leszünk. A személyiség tudja, hogy fölötte van egy princípium, Az ő törvényei alapján közösségbe vágyik, közösséget formál és szentként visszatér a teremtőhöz. (...) Az egyéniség az önmagából indul ki. Keres egy ideológiát, tömegbe vágyik, tömeget gyúr és sztárként visszadől saját magába. Ez a sztár-halál civilizáció, szemben a szent élet kultúrájával" - magyarázta a színművész.

A színművészt mindenütt, amerre műsorával jár, szeretet fogadja, és így volt ez a Szatmári Északi Színházban is, ahonnan valamennyi néző lelkileg-szellemileg feltöltődve tért haza.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: