2015-09-25 10:53:51• hírek • Kocsis Zoltán

Elmosta az eső a munkát keresőket - mindegy, csak dolgozni ne kelljen!

Az elmúlt évekhez képest jóval kevesebben vettek részt péntek délelőtt a szokásos, végzősök számára megszervezett állásbörzén, amelyet Liviu Marian Pop miniszter nyitott meg. Az igazán dolgozni akaróknál már csak a fiatalok voltak kevesebben...

A szokásosnál kisebb érdeklődés első jele az volt, hogy a bejáratnál álló és a rendre vigyázó helyi rendőr kedélyesen szólt, hogy siessek. Nem tudni, attól tartott, hogy lekésem a magas ívű nyitóbeszédeket, vagy csak attól, hogy megázom. Minden esetre, a korábbi években alig tudott utat nyitni a tömött sorok között az elkéső újságírónak. Nyilvánvaló, hogy a kedvezőtlen időjárás és a szakadó eső sokakat elrettentett a munkahely-kereséstől.

A Szakszervezetek Művelődési Házának előcsarnokába érve érte a második meglepetés az embert. Elvétve álldogált ugyanis egy-két fiatal a végzősöknek megszervezett állásbörzén. Ez vagy azt jelenti, hogy komoly bajok vannak a román tanügyi rendszerrel és a legtöbben őszülő hajjal fejezik be tanulmányaikat, vagy azt, hogy minden a legnagyobb rendben a román tanügyi rendszerrel és a fiatalok könnyen el tudnak helyezkedni. Vagy esetleg azt, hogy a fiatalok nem akarnak dolgozni?

„Találtál valamit? Nem! Nem akar itt senki pecsételni", beszéli meg élményeit két idősebb férfi. A munkaadók képviselőinek fejrázogatása az asztalok mögül, a munkát keresők csalódott arca az asztal másik oldaláról szintén nem annak a jele, hogy valamennyi állás pillanatokon belül elkelt.

„Néhány éve megkerestek minket és el is mentünk. De látva, hogy szinte mindenki csak pecsétet akar, többet nem állítottunk standot", mesélte korábban egy fiatal vállalkozó.

Ezzel együtt egyre kevesebben pecsételnek, talán ennek is betudható, hogy egyre kevesebb a „munkát kereső" is. Talán megérjük azt is egyszer, hogy csak azok jelennek meg egy állásbörzén, akik ténylegesen munkát keresnek és dolgozni akarnak. Lehet, hogy ennek érdekében egy-két törvényt is meg kellene változtatni, mert jelenleg az ily módon szerzett pecséttel a munkanélküli igazolni tudja: ő bizony minden tőle telhetőt megtett azért, hogy munkát találjon.

A Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség által szervezett állásbörzét Simona Dersidan igazgató mellett Liviu Marian Pop társadalmi párbeszédért felelős miniszter nyitotta meg. „Nagyszerű dolgokat tapasztaltam az utóbbi időben Szatmár megyében és az országban", kezdte beszédét. Pop ezt követően méltatta a Ponta-kormány megvalósításait, az új adótörvénykönyvet („amely kedvez munkaadónak és munkavállalónak egyaránt") valamint a minimálbér megemelését. Ezzel kapcsolatban elárulta, hogy 2016. január elsejétől 1200 lejre, 2017-től pedig 1400 lejre szeretnék emelni a minimálbért.

Az állásbörzén amúgy 56 munkaadó összesen 588 munkahelyet hirdetett meg - ezek közül 37 betöltéséhez van szükség felsőfokú végzettségre. A kevés érdeklődő miatt láthattuk, hogy egyik cég a helyszínen is prezentálta a munkafolyamat egy részét. Azt is megállapíthattuk, melyik a legvonzóbb, legszexibb stand - zárásként meg is mutatjuk.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: