2016-06-28 00:12:50• hírek • nso.hu

Elhunyt egy korszak bálványa, Piedone, azaz Bud Spencer

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Carlo Pedersoli, művésznevén Bud Spencer olasz színész, egykori úszó és vízilabdázó.

A szomorú hírt hétfő este a színész fia közölte. Azt is elmondta, hogy utolsó perceiben az egész családja körülötte volt. Az utolsó szava ez volt: „Köszönöm".

Carlo Pedersoli 1929-ben született Nápolyban, majd az egyetem mellett egyre kiemelkedőbb eredményeket ért el úszásban és vízilabdában. Olasz bajnoki címet szerzett mellúszásban, sőt később a helsinki és a melbourne-i olimpián az elődöntőig is eljutott 100 gyorson. Spencer több rekordot is megdöntött úszóként, többek között ő volt az első olasz, aki egy percen belül teljesítette a 100 gyorsot.

„Carlóval természetesen a medencében ismerkedtem meg, nagy meccseket vívtunk az olaszokkal az ötvenes-hatvanas években, de a barátságunk a későbbiekben is megmaradt, találkoztam vele az Egyesült Államokban is, amikor már befutott színészként élte az életét" - mondta a legendát nemrég meglátogató Kárpáti György.

Színészként a Piedone-filmekben, majd a szintén olasz Mario Girottival, művésznevén Terence Hill-lel közös filmekben lett világhírű.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: