2014-11-24 18:51:07• hírek • Kocsis Zoltán

Elhalasztva II: Mi lesz veled kerülőút?

Az Országos Útügyi Vállalat másodszor is elhalasztotta a szatmárnémeti kerülőút versenytárgyalásának lezárását, így jelenlegi állás szerint december 9-én nyitják majd fel az ajánlatokat. Kérdés, lesz-e utó-mikulási ajándéka a szatmáriaknak... De hiszünk-e még a Mikulásban?

„Jövő héten végre kiírjuk a Szatmárnémetit elkerülő út, valamint a hozzá tartozó harmadik Szamos-híd közbeszerzési licitjét. A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült és a pénzt is elkülönítettük", jelentette ki, fergeteges tapsvihart kiváltva, Victor Ponta miniszterelnök 2014 május 14-én Szatmárnémetiben. Hogy aztán, immár a saját kampányában, megismételje önmagát néhány hónappal később.

Hogy Ponta mennyire volt őszinte nem is az bizonyítja leginkább, hogy a licitet végül csak szeptember 19-én írta ki az Országos Útügyi Vállalat (CNADNR), hanem sokkal inkább az, hogy a jelenlegi pályázati feltételek között félreérthetetlenül szerepel: szerződést csak akkor írnak alá a kivitelezővel, amikor erre pénze lesz a kormánynak - azaz a CNADNR-nek!

Szeptember közepén november 11-ét jelölték meg, mint a pályázatok leadásának határideje. Amit aztán elhalasztottak november 24-re. A jelek szerint azonban mindez csak arra volt jó, hogy a leadási határidőt ismét elhalaszthassák - ezúttal december 8-ára. Az ajánlatokat pedig - a jelenlegi ütemterv szerint - másnap, azaz december 9-én nyitják majd fel. Félreértés ne essék, még 2014-ről beszélünk!

A jelek szerint amúgy érdeklődőből nincs hiány, hisz az elmúlt két hónapban immár négy alkalommal fordultak kérdésekkel, tisztázásért a pályáztatóhoz, azaz a CNADNR-hez. Legutóbb tizennyolc kérdést szegeztek a vállalathoz.

A legfontosabb kérdés azonban, hogy mikor lesz finanszírozása a beruházásnak. Más szóval, a kormány mikor különít el pénzt rá? A kivitelezési tervről és magáról a kivitelezésről ugyanis csakis akkor köthetnek szerződést.

„Amennyiben a kormány a 2015-ös esztendő költségvetésébe bele foglalja legalább a terv elkészítésének, valamint a kisajátítási folyamat lezárásának költségeit, akkor és csakis akkor beszélhetünk igazi előrelépésről", mondta Nits János urbanisztikai szakember. A pályázatban rögzített kivitelezési idő mellesleg két év.

Van azonban egy másik bökkenő is a jelenlegi pályázattal. „Még hiányzik egy lényeges dokumentum: az a kormányhatározat, amely világosan meghatározza a kiszámítottak listáját és a nekik járó összegeket", figyelmeztet Maskulik Csaba városi tanácsos.

„A kerülőút megépítése nagyon fontos lenne Szatmárnémeti számára, ám az utóbbi választásokkor csak kampányígéret volt. Ráadásul a pályáztatási eljárásokban jártasok számára nagyon kilógott a lóláb. Attól tartok, a 2016-os választásokkor is bedobják majd a témát, mint választási kacsa", foglalta össze az elmúlt két év eseményeit Nits János városi tanácsos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: