2015-05-27 15:06:18• hírek • Kocsis Zoltán

Elhalasztják a vasárnapra tervezett Virágparádé

Két nap múlva kezdetét veszi az idei Városnapok rendezvénysorozata Szatmárnémetiben, a program azonban szegényebb lett egy eseménnyel: elmarad a VIII. Virágparádé.

„Ezúttal szeretnénk értesíteni mindenkit, aki részt kívánt venni a Virágparádén, hogy tekintettel a Szatmár megyében az elmúlt napokban kialakult meteorológiai helyzetre, úgy ítéltük meg, nem lenne időszerű megtartanunk a Virágparádét", áll az eseményt évről évre megszervező Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség közleményében. "Nem tartom illendőnek, hogy amíg a megye egy része szenved az árvíz miatt, addig mi ünnepeljünk", tette hozzá Békéssy Erzsébet igazgatónő.

Éppen ezért született meg a döntés: a városnapokon nem tartják meg a Virágparádét. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem is kerül rá sor az idén: a szervezők még keresik a megfelelő időpontot.

Mint minden évben, a tervek szerint idén is vasárnap, azaz jelen esetben május 31-én lett volna megszervezve a parádé. Ennek során évről-évre kicsik és nagyok vonultak a Kossuth-kerttől a város régi központjáig színesebbnél színesebb kosztümökben, szebbnél-szebb virágdekorációk közepette.

A virágparádé a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára igyekszik felhívni a szatmáriak figyelmét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: