2011-03-18 10:14:22• hírek • MTI/Reuters

Ázsiai elnök a FIFA élén?

Mohamed Bin Hammam, az ázsiai szövetség (AFC) első embere pénteken hivatalosan bejelentette, hogy pályázik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjára.

A katari sportvezető pénteken Kuala Lumpurban, az AFC központjában jelentette be, hogy harcba száll Joseph Blatterrel, a FIFA jelenlegi elnökével a posztért.

"Alaposan megfontoltam ezt a kérdést, s végül a kandidálás mellett döntöttem - nyilatkozta a 61 éves Bin Hammam. - A FIFA-nak szüksége van a változásra, s ez a versengés is jót tesz majd a szervezetnek."

Az AFC élére januárban már harmadik alkalommal megválasztott Bin Hammam az átláthatóság és a technológiai fejlődés jelszavával indul harcba a tisztségért. Szerinte a FIFA egyik legnagyobb problémája jelenleg, hogy túlságosan bürokratikusan működik, ezért megválasztása esetén decentralizációt ígért, míg a szövetség végrehajtó bizottságát bővítené. A katari elöljáró elmondta azt is, hogy híve az elektronikus "gólbíró" bevezetésének, s szintén támogatja, hogy a kapuk mögött egy-egy plusz bíró álljon a meccseken.

A FIFA-t 1998 óta vezeti a 75 éves Joseph Blatter. A tisztújításra a szövetség május 31-én és június 1-én esedékes kongresszusán kerül sor. A jelöltek május 31-ig jelezhetik szándékukat, a szavazásra pedig másnap kerül sor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: