2015-01-23 18:30:17• hírek • Kocsis Zoltán

Dühbe jöttek a polgármesterek a költségvetés miatt

Heves támadások középpontjába került Adrian Stef megyei tanácselnök pénteken, amikor a Szatmár megyei polgármesterekkel találkozott. Az önkormányzati vezetők természetesen az új költségvetési törvény miatt gurultak dühbe.

„Elnök úr, Önnek el kell döntenie, hogy a megyei tanács elnöke vagy a megye elnöke? A megyében van körülbelül 15 olyan önkormányzat, amely a csőd szélére sodródott a kormány döntése következtében. Valamit tennünk kell, ez nem mehet így tovább", fakadt ki a legvehemensebb tiltakozó, Dumitru Pop szatmárudvari polgármester.

Felháborodása érthető, hisz elmondása szerint 1,7 millió lejjel kevesebb költségvetéssel kell számolnia, mint tavaly. Hasonló helyzetben ráadásul sokan vannak: Turc 2,2 millió lejjel kap kevesebbet, Lázári költségvetése 50%-kal, Pusztadarócé 40%-kal, Kolcs pedig több mint 300.000 lejjel kap kevesebbet.

Adrian Stef válaszul elmondta, csak úgy tudja értelmezni a kormány döntését, hogy az előrelátóságot tartotta szem előtt: ezeket az összegeket biztosan megkapják az önkormányzatok, majd a költségvetés-kiegészítéskor (amire legközelebb a nyár végén kerülhet sor, szerk.) még kapnak. „Ám amennyiben Önök úgy gondolják, én hajlandó vagyok aláírni Önökkel egy közös petíciót", tette hozzá.

Tucatnyi polgármester a hét közepén már aláírt egy hasonló petíciót, amelyet eljuttattak a kormány területi képviselőjéhez, Eugeniu Avram kormánybiztoshoz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: