2014-09-16 11:41:32• hírek • Kocsis Zoltán

Drasztikus szankciók az Olimpiánál

Drasztikus szankciók mellett döntött az Olimpia vezetősége a csapat várakozáson aluli szezonkezdete miatt: a játékosok és a szakmai stáb tagjai fizetésük csökkentésével bűnhődnek.

Ezt Ioan Campan és Dan Babut jelentették be sajtótájékoztató keretein belül.

Ezek szerint a játékosoknak és Cosmin Bodea edzőnek 30%-kal csökkentették a fizetésüket. Mindezt addig, amíg „a csapat nem kezd eredményeket elérni." Babut kijelentette ugyanakkor: Bodea pozíciója nincs veszélyben. „De gyors eredményeket szeretnénk", tette hozzá a klubelnök.

Ioan Campean, az igazgatótanács elnöke kilátásba helyezte lemondását, amennyiben az Olimpia a szezon végén nem végez az első öt hely valamelyikén. Emlékeztetőül, a csapat a bajnokságban előbb 1-0-ra kapott ki Karánsebesen, majd 2-0 arányban Poiana Campinán, a Román Kupában pedig büntetőkkel kiesett a Kolozs megyei bajnokságban szereplő Zsuk ellen.

Babut cáfolta ugyanakkor azokat a sajtóértesüléseket, hogy a klub éves költségvetése elérné a 800.000 eurót. Állítása szerint az Olimpia 2,2 millió lejből gazdálkodik, ehhez jön még 300.000 lej, amit az utánpótlásra fordítanak. Egy játékos átlagfizetése pedig - mondta Babut - nem haladja meg a 2700 lejt.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: