2016-07-14 16:27:15• hírek • Szatmár.ro

Dolgozzanak éjjel és hétvégén is!

Kereskényi Gábor polgármester a Károlyi úton dolgozó cégek vezetőivel egyeztetett.

Mint azt már megírtuk, mostanság nem könnyű Szatmárnémetit gépjárművel elhagyni a 19-es országúton, Nagykároly irányában. Az Auchan hipermarket és a hamarosan megnyíló Dedeman barkácsáruház közötti útszakaszon ugyanis bővítik a Károlyi utat: a két sávosból négy sávos aszfaltcsík lesz ezen a szakaszon. Emellett a barkácsáruháznál körforgalmat építenek, ami szintén akadályozza a haladást. A szélesítést végző Tehnic Asist szerint elsősorban a másik cég hibája, hogy kocsisor torlódik fel, hiszen a Károlyi úton eddig is két sáv volt, és most is két sávon lehet közlekedni. A körforgalom-építésnél viszont a munkások irányítják a forgalmat. A délutáni órákban különösen a városba bevezető úton alakul ki hosszú autósor - a Facebookra feltöltött fotók alapján szerda délután a megyeszékhely felé utazók sora a vetési letérőnél ért véget.

"Egyeztettem a két cég képviselőjével és felszólítottam őket, hogy az esti-éjszakai órákban is dolgozzanak, illetve a hétvégéken is oldják meg, hogy ne szüneteljen a munka, hogy mielőbb véget érjen az autósok kálváriája a Károlyi úton" - mondta a polgármester.

Kereskényi szerint a körforgalom kiépítése valószínűleg már nem tart sokáig, a Károlyi út felújítása azonban elég időigényes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: