2016-06-22 15:54:17• hírek • refszatmar.eu

Kárpát-medencei díjat nyert a Református Gimnázium diákja

A Kárpát-Medence ötvennégy iskolájának tanulói jelentkezhettek arra a pályázatra, amit végül a Szatmárnémeti Református Gimnázium egyik diákja nyert meg.

Az elmúlt héten Csáthy György a Johannita Rend Magyar Tagozatának képviselője a Láncos templomban adta át Csatári Leila XI. C osztályos tanulónak a nyertesnek járó díjat „A hűség és megbízhatóság, mint érték" - című pályamunkájáért.

A Johannita Rend Magyar Tagozata (a Szent Jánosról elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend) még a tanév elején pályázatot hirdetett a Kárpát-medencében magyar tannyelvű középiskolák 9-12. évfolyamában tanuló protestáns diákok számára."

A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény." (Gal 5, 22-23) - ez a bibliai igevers volt a mottója a pályázatnak. Minden pályázónak az volt a feladata, hogy járja körbe a hűség fogalmát, teológiai értelmét, jelentését az Újszövetség alapján. A teológiai megalapozást követően pedig kifejthették e keresztyén érték, a "Lélek gyümölcse" mai értelmét, etnikai vonatkozásait, amely egyben a minőségi élet (hűség az egyházhoz, hazához, baráthoz, elvekhez, házastárshoz stb.) mai megnyilvánulása.

Az első három legjobb pályamű készítője között összesen háromszázhatvanezer forint értékű jutalmat osztott ki a Johannita Rend Magyar Tagozata. Az első díj nyertese egy hordozható számítógépet kapott.

Kárpát-medence ötvennégy iskolája közül, az elmúlt tíz évben, immáron második alkalommal került ki győztesnek a Szatmárnémeti Református Gimnázium egyik diákja: pár éve Higyed Emília nyerte a pályázatot, idén pedig Székely Tünde vallástanárnő tanítványa Csatári Leila volt a győztes.

Csáthy György a Johannita Rend Magyar Tagozatánakő képviselője elmondta, hogy azért találták Leila dolgozatát a legjobbnak, mert a megadott témában való jártassága mellett kreativitását, egyediségét és gyakorlatiságát is megmutatta. A pályamunka nemcsak könyv-, hanem életszagú is volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: