2009-02-04 10:11:43• hírek • Szatmár.ro

Darwin napok Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben 2009. február 12-én a Szatmár Megyei Múzeum a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karával, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesülettel közösen Darwin Napot rendez.

Ennek keretében egy kisebb kiállítás mutatja be Darwin életét és munkásságát, az evolúciót az akkori tudás és a tudomány mai eredményeinek tükrében. A kiállítás mellett ismeretterjesztő előadások és filmvetítések népszerűsítik majd a racionális gondolkodást a tudomány és humanizmus ünnepén.

Idén két kiemelkedő, a mai természettudományt alapvetően meghatározó évfordulót is ünnepel a tudományos világ.Kétszáz éve, 1809. február 12-én született a modern származáselmélet kidolgozója, Charles Robert Darwin, és 150 éve, 1859. november 24-én jelent meg főműve, A fajok eredete, amely azután alapvetően megváltoztatta tudományos világképünket. E két évforduló tiszteletére több mint 30 országban tartanak rendezvényeket.

A Darwin-nap a tudományos gondolkodás nemzetközi ünnepe. A kezdeményezők úgy gondolták, annak ellenére, hogy modern kultúránk és életvitelünk nagyrészt a tudomány eredményeire épül, sokáig nem volt olyan nemzetközi tradíció, amely méltóképpen megemlékezett volna a tudományos módszerről és az ennek segítségével felépített tudáshalmazról.

Az evolúcióelmélet kitüntetett szereppel bír a tudományban, hiszen nemcsak a biológián belül fontos szervezőelv, hanem számos tudományterülettel össze is kapcsolja azt. A tudomány részterületeit összhangba hozva fontos csomópontot alkot az emberi tudás hálójában. Az evolúció tudományos elméletének alapjait Charles Darwin fektette le, és bár azóta az elmélet sokat fejlődött és - elsősorban a genetika révén - új megalapozást is nyert, Darwin nemzetközileg ismert, emblematikus figurává vált, akinek a modern tudomány és gondolkodás fejlődésére gyakorolt hatása vitathatatlan. Ezért választották az ő születésnapját a tudomány vívmányainak (többek között az evolúció elméletének) megünneplésére.

Fő műve "A fajok eredete" a vallásos világképet alapjaiban rengette meg. Az akkor élt emberek közül sokan nem ismerték fel elméletének zsenialitását, amely elmélet a mai kor embere számára is nagy segítség az élővilág fejlődésének megértéséhez. A darwini evolúcióelmélet a mai napig szinte változatlanul megállja a helyét, sőt a molekuláris biológia térhódításával újabb tények bizonyítják érvényességét.

A Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő Darwin Napok plakátja

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: