2015-05-04 17:46:29• hírek • Szatmár.ro

Czundel Angéla az ország egyik legjobb németese

Császár Béla tanítványa első helyezett lett egyéniben a középhaladó németesek országos tantárgyversenyén.

Április végén tartoták Focsani-ban a német tantárgyverseny országos szakaszát, amelyre az ország minden megyéjéből érkeztek diákok. Ahogy az lenni szokott, a megmérettetésen ott volt Czundel Angéla, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium jelenleg XII. C osztályos tanulója is.

Visszatérő vendég ő ezen a versenyen, tavalyelőtt, amikor csak csapatversenyt szerveztek tízedikes diákként második lett. Tavaly csapatban harmadik, egyéniben pedig második lett. Idén pedig tovább javított: egyéniben első lett, csapatban pedig második.

A német tantárgyverseny országos szakasza két nagy megmérettetésből állt. Az egyéni részben hallás és olvasás alapján a szövegértésből, nyelvtudásból adtak számot a diákok. A csapat-részben három nap állt a résztvevők rendelkezésére, hogy egy könyvet elolvassanak, abból pedig egy német nyelvű színházi előadást állítsanak össze.

Számítani lehetett rá, hogy Angéla jó eredménnyel tér haza Focsani-ból. Kitűnő német nyelvből, a II.-ez szintű német nyelvvizsgán például iskolai rekordot döntött: a megszerezhető 96 pontból 92-t kapott. Az iskola diákjainak eddigi legjobb eredménye 90 pont volt, ezt Koroknai Bernadett szerezte négy évvel ezelőtt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: