2014-10-29 14:29:23• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Csendesnapot tartottak a Református Gimnáziumban

A Szatmárnémeti Református Gimnáziumban a reformáció emlékünnepéhez közelítve számos programot tartottak.

Reggel nyolc órától kezdődött az a közös istentisztelet, ahol jelen voltak a legkisebbektől a legnagyobbakig, a nulladikosoktól a tizenkettedikesekig. Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese a Zsidókhoz irt levél 4. részének 14. verse alapján hirdette Isten Igéjét: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.” Úgy, ahogy egykor a reformátoroknak, a mai embereknek is ragaszkodniuk kell a hitvallásukhoz. Az ellenreformáció idején a gályaraboknak rengeteget szenvedtek hitük miatt, mégsem hátráltak meg.

A gimnázium hetedik osztálya az istentisztelet keretében egy rendkívül színvonalas produkcióval rukkolt elő a reformáció kapcsán, verses-zenés összeállításukban Varga Bressel Christiane osztályfőnök és magyar tanár, valamint Higyed Gyöngyi énektanár közreműködött.

Aztán az iskolában folytatódtak a rendezvények: az előkészítősök és a kisiskolások a megyeközpont református óvodáiba járó gyerekeket látták vendégül, a nagyobbak énekeket tanultak. A IX.-X. osztályos diákok vallásos versek szavalóversenyén vettek részt, a XI.-esek egyháztörténeti vetélkedőn bizonyították tudásukat.

A legnagyobb érdeklődés övezte rendezvény a XII. osztályosoknak szervezett pályaválasztási workshop volt. Ezen különböző szakmák képviselői és vállalkozók beszéltek tapasztalataikről.

Ünnep a Láncos templomban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: