2014-09-12 08:19:50• hírek • Szatmar.ro

Csak Róla szól III.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium ad otthont annak az evangelizációs eseménynek, amit a szatmári református sajtóorgánumok évfordulói alkalmából rendez Rácz Ervin, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense.

Az egyházmegye honlapja négy-, a Harangszó Rádió három-, a Világíts Tv pedig két éves lesz, ebből az alkalomból jövő pénteken, szeptember 19-én 17 órakor keresztyén ifjúsági zenei koncerteket tartanak és hirdetik az Igét a szabad ég alatt.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre ez az esemény: tavalyelőtt Pintér Béla, az Immanuel Együttes és az Élő kövek nevű alakulat, tavaly pedig a Helyes_Beat, a Tálentum és a Pont együttes, valamint Mészáros János Elek ünnepelt együtt a részvevőkkel és a dicsőítette azt, Akiről szól a Harangszó Rádió, a Világíts Tv és a refszatmar.eu.

Mindenek előtt Kánya Zsolt Attila a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Szövetségének elnöke, kémeri lelkipásztor köszönti majd az egybegyűlteket, majd az őáltala vezetett együttes, a kémeri fiatalok dicsőítő csapata fog énekelni. Jobb Domokos ombodi lelkipásztor igehirdetése után Dobai Zoltán lelkipásztor irányításával az ákosi ifjak énekelnek néhány éneket, majd tombolahúzás után a méltán népszerű Magyar Continental Singer nevű csapat érkezik Miskolcról.

Mi az a Continentals? A Continentals egy nemzetközi keresztény előadóművészeti szolgálat, melynek legfőbb célja, hogy a különböző művészeti eszközök felhasználásával a Biblia örömhírét közvetítse. Hisznek abban, hogy Jézus Krisztus evangéliuma életformáló erővel bír. Ezzel az erővel való személyes találkozás arra indít bennünket, hogy tehetségünket felajánlva hirdessük és felemeljük az Ő nevét.

Mi az a Magyar Continentals? A Continentals ötlete az Egyesült Államokban született meg. A formabontó, stílusindító zene bátorsága csodaként járta be az államokat, meghatározó hatást gyakorolva a keresztény könnyűzenére, és hamarosan Európát is meghódította. Ennek az álomnak a magyar megvalósulása a Magyar Continentals.

A Continental csoportok hétköznapi emberekből állnak, akik teszik a dolgukat, s közben felismerik, hogy Isten gyermekeiként rájuk is van bízva a békéltetés szolgálata. Ezért felajánlják idejüket és tehetségüket, és szorgalmas amatőrként valami rendkívülit tesznek.

Szolgálnak azzal, amijük van.

Gyere el koncertjükre szeptember 19-én a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarára. Amit látni és hallani fogsz, az modern zene, magával ragadó hangulat, lelkesítő és motiváló erő, inspiráló művészet. Isten jelenlétének kristálytiszta üzenete a te életedet is megváltoztató élmény lehet! „Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: