2015-05-28 19:16:40• hírek • Szatmár.ro

Cégénydányádon is megünneplik a gyerekek napját

Rengeteg program várja a gyerekeket, a rendezvény bevételével pedig egy kárpátaljai magyar falut támogatnak.

Szatmárnémetitől nem messze, a határ túloldalán, Fehérgyarmat közelében található Cégénydányád település. Neve ismerős lehet, hiszen már többször tartották meg a Szamos Fesztet, amelyre sok szatmárnémeti lakos is kilátogatott. SzamosFeszt lesz idén is, de most időben egy kicsit közelebbi programra hívnánk fel a figyelmet.

A Nemzetközi Gyermeknapot május 31-én ünneplik a magyarországi településen, helyi idő szerint 9 órai kezdettel. A helyszín a kastélypark lesz, ahol különleges, színes programokkal várják a gyerkőcöket és szüleiket.

A rendezvényre ellátogatók izgalmas élményeket szerezhetnek a Magor Magyarjai hagyományőrző játékudvarban, betérhetnek az utazó planetáriumba, a kicsik kipróbálhatják magukat a mesemondóversenyen, táncra perdülhetnek a Dongó zenekar zenéjére, de megnézhetik majd Bartha Tóni bábszínházának előadását is. A gyerekek és a felnőttek is kipróbálhatják majd az íjászatot és izgalmasan hangzik a nem mindennapi színházlátogatás is: Kádár Ferkó Fotószínházára mi is kíváncsiak vagyunk. Ezzel párhuzamosan a Kuckó Művésztanya egész nap szórakoztató műsorral várja a résztvevőket.

A színes rendezvényre egy belépőjegy 14 év felett 500 forintba kerül, a kisebbeknek természetesen ingyenes. A belépőket vásárlók között egy értékes kerékpárt fognak kisorsolni, de nem csak emiatt érdemes minél több jegyet váltani. Az ebből befolyt összegből egy kárpátaljai magyar falut fognak támogatni a szervezők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: