2014-10-20 16:56:22• hírek • Szatmár.ro

Caritas - Köszönet a rászoruló családok nevében is

Az esős idő kissé rátette pecsétjét az idei „Egymillió csillag" szolidaritási akcióra - a rossz időjárási viszonyok miatt ugyanis kevesebb résztvevő jelent meg az egyik legnagyobb szolidaritási megmozduláson. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem sikerült segíteni - írja a Caritas közleménye.

A jelenlévők lelkesedése és adakozási vágya ugyanis csöppet sem hagyott alább. A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által idén lebonyolított akció során a négy településen - Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Máramarosszigeten és Nagybányán - megközelítőleg 3700 lej gyűlt össze és körülbelül 500 személy volt jelen.

"Ezúton is szeretnénk megköszönni és hálánkat kifejezni minden résztvevőnek, támogatónak, partnernek, közreműködőnek, önkénteseknek, munkatársnak, énekesnek, a sajtó képviselőinek és mindazon személyeknek, aki közvetlen vagy közvetett módon hozzájárultak az esemény megvalósulásához" - írja a közlemény.

A résztvevők segítsége sokban hozzájárul majd a rászoruló, bajbajutott személyek sorsának enyhítéséhez, az adományokból gyűlt összeg ugyanis a szervezet által támogatott családokhoz jut el.

A szervezők köszönik, hogy a fellépő nehézségek ellenére sikerült összefogni, és együtt segíteni, hiszen végső soron ez a legfontosabb!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: