2016-10-27 21:21:58• hírek • MTI

Szenátori mandátumra pályázik Traian Basescu

Szenátori mandátumra pályázik a decemberi romániai parlamenti választáson Traian Basescu volt román államelnök, aki az általa vezetett Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátusi listavezetője lesz Bukarestben.

A Basescu által alapított kispárt csütörtökön iktatta a bukaresti képviselő- és szenátorjelöltjeinek nevét tartalmazó listákat. Ez volt az utolsó nap, amikor a pártok leadhatták a listákat, valamint a választáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat.

Basescu újságíróknak nyilatkozva elmondta: azért indul Bukarestben, mert korábban kétszer főpolgármesteri mandátumot nyert a román fővárosban. Basescut 2000-ben és 2004-ben választották főpolgármesterré, és szintén 2004-ben, majd 2009-ben államelnökké. Basescu 2014-ig volt elnök, az ő védnöksége alatt alakult meg a PMP, amelynek tavaly lett az elnöke.

A volt államfő korábban úgy nyilatkozott, abban az esetben fog indulni a decemberi választáson, ha a felmérések azt mutatják, hogy pártjának szüksége van egy húzóerőre ahhoz, hogy bekerüljön a törvényhozói testületbe.

A júniusi helyhatósági választáson a PMP megyei önkormányzati képviselőinek listája - amely az országos párttámogatottság szempontjából releváns - a leadott szavazatok 4,46 százalékát gyűjtötte össze.

Romániában 5 százalékot kell elérnie egy pártnak ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: