2016-05-29 10:07:06• hírek • Szatmár.ro

Buli Kállay-Saunders Andrással, Loredanával és Chris Normannel

Szombat este az új főtéren több külföldi sztár is fellépett: kitűnő hangulatot teremtett az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországnak nagy dicsőséget hozó Kállay-Saunders András és zenekara, a Smokie együttes énekese, Chris Norman pedig több ráadást is énekelt a lelkes szatmári publikumnak.

Szombat estére időzítették a XX. Szatmárnémeti Városnapok szervezői a rendezvény sztár-meghívottjának a koncertjét, így érthető módon a péntekinél jóval nagyobb tömeg  gyűlt össze az új főtéren. Az esti órákban nem volt könnyű átverekedni magunkat a tömegen, a feladatot pedig az egész régi- és újközpontot átható miccs- és sülthal-szag sem könnyítette.

Aki viszont szerencsésen elért a nagyszínpad elé, az jól szórakozhatott. Elsőként az egykoron romániai és nemzetközi sikereket is arató Morandi zenekar "Randi" tagja adott zenekarával meglepően jó koncertet, majd következett a nap magyar fellépője.

Kállay-Saunders András és bandája gyakorlatilag lemezbemutatót tartott Szatmárnémetiben, s ugyan nem volt minden dal ismerős, a közönség nagy szeretettel fogadta azokat. A nagyszínpad előtt az első sorokban azonban igazi rajongók voltak, akik végigénekelték a zenésszel az összes dalt. A koncert csúcsa persze az Eurovíziós Dalfesztiválon előadott Running című dal volt.

Loredana következett, aki gyakorlatilag a román Madonna: koncertje nagy show volt, táncosokkal, énekesekkel, hegedűvel és trombitával, gitártral és dobbal. Az énekesnő és Voice zsűritag hatalmas energiákat mozgatott meg a színpadon. A közönség szinte megőrült érte, Loredana pedig letérdelve köszönte meg a rajongást a koncertje végén.

A Smokie énekesére, Chris Normanre váró közönség meglehetősen türelmetlen volt. Ugyan délelőtt próbáltak, este viszont a vártnál hosszabbra sikerült a beállás, ezért kisebb füttykoncert is kialakult. A retro slágerek azonban kárpótoltak mindenkit, szólt a taps, énekelt a közönség, melynek soraiban fanatikus rajongók is voltak: akadt olyan, aki fiatalkora szeretett emlékét, a Smokie-lemezeit is kihozta a fellépésre.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: