2016-04-13 10:29:44• hírek • Szatmar.ro

Budapesten vendégszerepel a szatmári Mágnás Miska-operett

A budapesti József Attila Színház meghívására a magyar fővárosban vendégszerepel a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Mágnás Miska című operettelőadása. A budapesti közönség 2016. április 13-án, szerdán, helyi idő szerint 19 órától tekintheti meg a Szatmárnémetiben nagy népszerűségnek örvendő zenés előadást.

A mostani budapesti vendégszereplés egy immár két évadra visszatekintő partnerkapcsolat nyomán valósul meg, amely értelmében a két színház előadáscsere-rendszerben látogat el egymáshoz. A tavalyi évadban a Ludas Matyi Szatmárban és az Antigoné vendégszerepelt a József Attila Színház nagyszínpadán, idén pedig a szilveszterkor bemutatott Mágnás Miska látható a magyar főváros egyik legismertebb színházában. A budapestiek egyébként egy héttel ezelőtt vendégeskedtek szatmárnémetiben az Angyalföldi ballada című musical-előadásukkal.

A Budapesten látható operett-előadás szereplői: Nagy Orbán, Bogár Barbara, Sándor Anna, Gaál Gyula, Orbán Zsolt, Méhes Kati, Frumen Gergő, Péter Attila Zsolt, Fehérvári Péter m. v., Kányádi Szilárd, Moldován Blanka, Bándi Johanna, Bodea Tibor, Gál Ágnes, László Zita, Marosszéki Tamás, Nagy Anikó, Poszet Nándor, Zákány Mihály és Varga Sándor.

Élőzenei kísérettel szólalnak majd meg a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei, olyanok, mint a Cintányéros cudar világ, illetve a Csiri-biri kék dolmány. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora, zenekarvezető), Anderco Péter m. v. (szólógitár), Sabo Marcel m. v. (basszusgitár), valamint Cserey Csaba m. v. (ütőhangszerek) és Székely Alpár m. v. (hegedű).

Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletét Fornvald Gréti tervezte, jelmezei Szabó Anna munkái. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Bordás Attila és Gabriela Tănase dolgozott az előadás létrehozásában. A rendező asszisztense Végh Balázs, az előadás ügyelője és súgója Varga Katalin.

Az előadás a budapesti Hartai Zenei Ügynökség hozzájárulásával jött létre.

Egy gróf és egy grófkisasszony, illetve egy lovászfiú és egy cselédlány rövid időre szerepet cserélnek. És ez lenne a legkisebb gond, ezután jön csak a valódi kalamajka... Cintányéros cudar világ, Hoppsza Sári és hasonló, közismert operettslágerek hangzanak el a Bakonyi-Szirmai-Gábor szerzőhármas szatirikus, ugyanakkor mulatságos történetében.

A produkciót egyébként a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház közönsége is láthatja még ebben a hónapban, valamint a nemrég felújított nagykárolyi Városi Színházban, illetve a tasnádi Kulturális Központban és a nagybányai Városi Színházban is vendégszerepelni fog ebben az évadban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: