2012-01-03 14:19:50• hírek • Póti Orsolya

Beszámoltak az elmúlt év eredményeiről és az új évi tervekről

A Szatmári Református Egyházmegye vezetői január 3-án sajtótájékoztató keretében számoltak be az elmúlt esztendő során szerzett tapasztalatokról, az elért eredményekről és az új év terveiről. Mint kiderült, az egyházmegye képviselői 2011-ben számos eseményt bonyolítottak le és több kulturális rendezvényen is részt vettek.

A kedd délelőtti sajtótájékoztatót Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a Szatmári Református Egyházmegye sajtóreferense nyitotta meg Nt. Kovács Sándor esperesnek adva át a szót.

„Alig vagyunk túl a Karácsony ünnepén, az angyali üzenet még fülünkben cseng megtartva hitünket, szeretetünket. Egy esztendőn át sikerült megmozgatnunk az emberi szíveket - ötvenkét vasárnapon szólhattuk az Istennek igéjét, remélve, hogy ez a beszéd mindenkihez eljutott" - kezdte beszámolóját Nt. Kovács Sándor.

A Szatmári Református Egyházmegye képviselői elsősorban olyan rendezvényeket szerveztek és olyan eseményeken vettek részt, amelyek gazdagították a fiatalok vallási és kulturális életét. Több mint száz diák vett részt a tavaly megrendezett történelmi vetélkedőn, és több fiatal jelentkezett az olyan kulturális vetélkedőkre, amelyeket már évek óta megrendeznek. Emellett idén is megszervezték a Nagytarnai Ifjúsági Tábort, melynek közel nyolcvan lakója volt.

Az egyházmegye lelkészei és fiatal gyülekezeti tagjai első alkalommal vettek részt a Partiumi Magyar Napokon, melynek keretében a Környezetvédelmi Igazgatóság közreműködésével egy több mint 53 méteres biokalácsot készítettek. Az esperes elmondta: a PMN-n való részvétellel azt akarták bebizonyítani, hogy a mulatság mellet is van lehetőség az elcsendesülésre, a lélek ápolására.

Csűry Miklós, Nt. Kovács Sándor, Király Lajos, Rácz Ervin

A szatmárgörbediek tavaly megmutatták, hogy valós összetartással minden lehetséges. Sikerült felújítaniuk a település református templomát. Szárazberken sor került a „Gabriella" Imaterem felavatására, majd Ilonczai Zsombor lelkipásztorrá avatására, akinek ez úton is megköszönik az Egyházkerületi Sportnap megszervezését.

„Érzem és látom, hogy egyházmegyénkben van tenni akarás, hiszen csodálatos csapatmunkát tudunk elvégezni - mondta az esperes. Fő tervünk, hogy ebben az évben is ezt tegyük, és vigyük az Evangéliumot tovább a gyülekezetekbe, kórházakba és börtönökbe. Továbbá céljaink között szerepel a nagytarnai tábor újjászervezése és a szatmárnémeti Rákóczi Kollégium építésének befejezése" - zárta beszédét Nt. Kovács Sándor.

Király Lajos főjegyző többek között a 24 tagból álló Lelkipásztor Kórus, valamint az ehhoz csatalkozó diákok és zenészek tevékenységét méltatta, akik határon belül és határon túl hirdetik Isten igéjét.

Csűry Miklós főgondnok kifejtette: fontos, hogy a lelkész, a presbitérium és a hívek egy hullámhosszon legyenek és megértsék egymást. „Úgy érzem ez nekünk sikerült is, hiszen olyan rendezvényeket szerveztünk és olyan eseményeken vettünk részt, amelyek méltóak a szatmári partiumi egyházmegyéhez. Amellett, hogy állandóan keressük a szebbet, a jobbat, a megújulást, fontos, hogy megmaradjunk református értékeinknél, olyan rendezvényekre kerüljön sor templomainkban, amelyek hirdetik Isten dicsőségét és szolgálják lelkünk épülését" - mondta Csűry.

Az egyházmegye főgondnokát elsősorban a Rákóczi Kollégium helyzete csüggeszti, ugyanis ennek állapotán az elmúlt évben anyagi vonatkozásai miatt nem tudtak segíteni, bár szükséges létesítmény volna. Király Lajos főjegyzőtől megtudtuk a Németi templom parkjában épülő kollégium tervei már 1997-ben megszületettek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: