2014-10-31 11:05:29• hírek • MTI

Basescu: Románia és Moldova egyesülni fog!

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülni fog, amikor a románok többsége mindkét országban ezt akarja majd, mert senki sem veheti el egy néptől azt a jogot, hogy egyesüljön - jelentette ki Traian Basescu államfő a moldovai közszolgálati televíziónak adott interjújában, amelyet a Mediafax hírügynökség ismertetett csütörtökön.

Az elnök kifejtette: nem tesz le arról az álláspontjáról, hogy egyetlen népről van szó, amely két független államban él. Hozzátette: bármennyire szeretné is a két ország egyesülését, ezt nem lehet erővel, vagy ámítással megvalósítani, erre majd akkor kerül sor, ha mindkét országban a többség az egyesülés mellett foglal állást, ahogyan a német újraegyesülésnél történt.

"Romániában minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a lakosság 80 százaléka támogatná a két román állam egyesülését, de tudom, hogy Moldovában ez nincs így, ezért Románia nem tesz semmit az egyesülés érdekében" - jegyezte meg az államfő.

Basescu kijelentette: a novemberi választások (a romániai elnökválasztás és a moldovai parlamenti voksolás) után búcsúlátogatást tesz Moldovában, és kérvényezni fogja a moldovai állampolgárságot.

Az  elnök interjúját ismertető Adevarul hírportál moldovai felmérések adataival egészítette ki beszámolóját: egy 2014 januárjában készült felmérés szerint a moldovaiak 27 százaléka határozottan támogatná az egyesülést, 22 százaléka pedig hajlik arra, hogy támogassa, míg egy korábbi, 2011-es felmérésnél a megkérdezettek alig 11 százaléka volt az egyesülés határozott híve, és további 20 százaléka találta ezt elfogadhatónak.

A jobboldali Traian Basescunak december 21-én jár le második elnöki mandátuma. A novemberi választáson a felmérések szerint a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfőnek van a legnagyobb esélye arra, hogy Románia következő elnöke legyen. Ponta választási kampánya során többször hangsúlyozta: stratégiai célkitűzése mind a bukaresti, mind a chisinaui Európa-barát kormánynak, hogy Románia és a Moldovai Köztársaság ismét egymásra találjon az Európai Unióban. Basescuval ellentétben Ponta kerüli azt, hogy a két ország egyesüléséről beszéljen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: