2017-01-17 14:56:03• hírek • MTI

Barátja szerint kemény drogok okozták George Michael halálát

Gyerekkori barátja szerint kemény drogok okozták az 53 éves korában karácsonykor elhunyt angol popvilágsztár, George Michael halálát.

Andros Georgiou, aki George Michaellel együtt nőtt fel, korábban turnéira is elkísérte az énekest és akivel elmondása szerint unokatestvérekként emlegették egymást, a BBC televízió keddi interjúműsorában kijelentette: egykori barátja életében ismét megjelentek a kemény drogok és "kedvence a crack volt". Georgiou szerint a néhai énekes "valamiből túl sokat szedett be", és ezt egyéb drogokkal, antidepresszánsokkal és alkohollal is keverte.

Hozzátette: nem hiszi, hogy George Michael öngyilkosságot követett volna el, bár úgy tudja, hogy a világsztár gondolataiban ez is megfordult. "Abszolút marhaságnak" nevezte viszont azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a popsztár heroinfüggővé vált volna. "Ez az a drog, amelyhez soha nem nyúlt" - fogalmazott George Michael korábban zenei producerként tevékenykedő egykori barátja.

Elmondása szerint az énekes állapota az utóbbi években már javulni kezdett, de aztán "visszarángatták a sötétségbe". Georgiou azt nem részletezte, hogy ezért pontosan kit tart felelősnek. A halálesetet vizsgáló rendőrhatóság december végi közleménye szerint az első halottkémi szemle nem hozott olyan érdemi eredményt, amelyből véglegesen meg lehetett volna állapítani az énekes halálának okát, ezért további - nagy valószínűséggel több hétig tartó - vizsgálatok sorára lesz szükség.

A hatóságok azt mindazonáltal bizonyosnak tartják, hogy idegenkezűség gyanúja nem merülhet fel. George Michaelt karácsony első napján, az angliai Oxfordshire megyében lévő otthonában érte a halál. Menedzsere, Michael Lippman szerint az énekes halálát hirtelen szívmegállás okozta, de a hatóságok hivatalosan ezt egyelőre nem erősítették meg.

George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: